Nemzetközi drogcsatornát számoltak fel Kárpátalján
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Nemzeti Rendőrség Stratégiai Nyomozó Főosztályával közösen felszámolt egy külföldről irányított, súlyos kábítószerek nemzetközi csempészetével foglalkozó csatornát.
Az átfogó műveletek eredményeként őrizetbe vették annak a bűnszervezetnek a tagjait, amely nagy tételben juttatott kokaint Kárpátaljára, majd azt Kijevben értékesítette.
A nyomozás adatai szerint a drogüzlet megszervezésében érintett volt egy kárpátaljai nagy ipari vállalat egyik alkalmazottja is.
Megállapítást nyert, hogy a kábítószereket nemzetközi küldeményeknek álcázva csempészték be Ukrajna területére. Ezt követően a „szállítmányt” postai szolgáltatókon keresztül egy előre bérelt raktárhelyiségbe juttatták, ahol továbbértékesítés céljából adagolták és csomagolták. Ezután a kokaint „futárok” vitték a fővárosba.
Az SZBU munkatársai dokumentálták egy 6 kilogrammnyi, téglákba csomagolt kokainszállítmány Kijevbe történő feladását. A fő gyanúsítottat Ungváron, lakóhelyén fogták el, míg a többi érintettet a fővárosban, a kokaint tartalmazó „csomag” átvétele közben tartóztatták le.
Az ügyben továbbra is tartanak a vizsgálatok.
(VV/ko.net.ua)



