Kallas „nem tudja elképzelni” egy közös európai hadsereg létrehozását
Kaja Kallas, az európai diplomácia vezetője ellenezte a közös európai fegyveres erők létrehozására vonatkozó ukrán javaslatot – jelentette a hromadske.ua az EU Külügyi Tanácsának január 29-i ülése kapcsán tartott sajtótájékoztatóra hivatkozva.
„Minden európai országnak van hadserege, és 23 ország hadereje a NATO struktúráinak részét képezi. Tehát nem tudom elképzelni, hogy az országok külön európai hadsereget hozzanak létre. Vagyis maradniuk kell a már létező hadseregeknek. Meg kell vizsgálni, hogyan működik ez a gyakorlatban” – mondta Kallas.

Hangsúlyozta, katonai kérdésekben nagyon világos és érthető parancsnoki láncra van szükség, hogy „amikor valami történik, egyértelmű legyen, hogy ki kinek ad parancsokat”.
„Ha párhuzamos struktúrákat hozunk létre, az csak elhomályosítja a képet. Nehéz időkben pedig az utasítások egyszerűen elveszhetnek” – tette hozzá az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Korábban Volodimir Zelenszkij elnök azt javasolta az európai vezetőknek a davosi Világgazdasági Fórumon, hogy hozzanak létre közös európai egyesített fegyveres erőket az Oroszországi Föderáció elleni védelem érdekében. Ukrajna legalább 3 millió katonából álló haderő létrehozását javasolta, mivel hírszerzési információk szerint az oroszok 2030-ra 2-2,5 millió katonából álló hadsereget terveznek létrehozni. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az európai fegyveres erők nem jelentenék az Egyesült Államokkal való versengést vagy a NATO megsemmisítését.
„Európa egyszerűen egy külön kontinens, amelynek saját erős hadsereggel kell rendelkeznie. Ukrajna kétségtelenül az egyik alapvető hozzájárulás lehet egy ilyen hadsereg megerősítéséhez. Ez nemcsak a hadseregről szól, hanem a technológiák cseréjéről is. Van háborús tapasztalatunk, és megosztjuk technológiáinkat a partnereinkkel. […] Őszintén, a háborús tapasztalataink nélkül egyes országok azt sem tudnák, hogyan működnek valójában a fegyvereik. A mi folyamatainknak és mérnökeinknek köszönhetően alakítják át azokat” – fogalmazott Zelenszkij.
(szcs/hromadske.ua)


