A vajdasági magyar fiatalok jövőjébe fektetnek
Ünnepélyes keretek között írták alá szerződésüket a Várady kiválósági, valamint az orvosi, fogorvosi és közgazdász ösztöndíjprogram idei nyertesei az újvidéki Európa Kollégium dísztermében.
A Várady kiválósági ösztöndíjpályázatot immár tizenharmadik alkalommal hirdették meg. A program első részében ennek a pályázatnak a nyertesei kötöttek szerződést: idén 106 mesterképzéses és 10 doktori hallgató részesül támogatásban. A pályázatra összesen 123-an jelentkeztek, ami jól mutatja, hogy a fiatalok körében továbbra is erős az igény a szakmai előrelépésre és az otthoni boldogulásra.
Dr. Várady Tibor akadémikus felszólalásában a közösségi fennmaradás fontosságát hangsúlyozta. Mint fogalmazott, a kisebbségi közösségek számára a legnagyobb kihívás a folytatás biztosítása, amihez elengedhetetlen a képzett értelmiségi réteg megerősítése.
Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke beszédében rámutatott, hogy a tudás ünnepe mellett a közösségi gondolkodás is jelen van az eseményen. Hangsúlyozta: az ösztöndíjak odaítélésekor nem érvényesülnek pártpolitikai szempontok, a cél a teljes vajdasági magyar közösség felemelkedése. Az idei évben túljelentkezés volt mind a közgazdász, mind az orvosi és fogorvosi ösztöndíjak esetében.
(Vajdaság Ma/kulhonimagyarok.hu/Kárpátalja)



