Pásztor Bálint: Elkészült a második vajdasági gazdaságfejlesztési stratégia
Elkészült a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája – közölte Facebook-oldalán dr. Pásztor Bálint.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt írta, március 2-án a VMSZ Elnöksége és Tanácsa egyhangúlag elfogadta a 2026–2033 közötti időszakra vonatkozó dokumentumot, amely több mint egyéves, tudatos és összehangolt munka eredménye.
Emlékeztetett arra, hogy 9 munkacsoportban összesen 88 szakértő vett részt a munkában, a közvita pedig 7 helyszínen zajlott, közel 1200 résztvevővel.
Dr. Pásztor Bálint arra is felhívta a figyelmet, hogy az első, 2015-ben elfogadott stratégia bizonyította, hogy a közös tervezés eredményhez vezet: több mint 16 ezer támogatott pályázat, több ezer megőrzött vagy létrejött munkahely, megerősödött vállalkozói és gazdálkodói réteg, több mint 1300 új otthon jelzi a munka értelmét.
„Most az új kihívásokra adunk korszerű, közösségi választ, és amellett, hogy a stratégia kiemelt figyelmet szentel a hazatérőknek, a munkavállalók is fókuszba kerülnek” – nyomatékosította.
Mint írta, az a célja, hogy az április 12-i magyarországi választások után a stratégiát személyesen vigye el Orbán Viktor miniszterelnöknek.
„Ahogyan az első program megvalósításához is szükség volt a nemzeti kormány partnerségére, úgy most is a következő évtized megalapozására készülünk, ezért sem mindegy, milyen döntés születik az országgyűlési választásokon” – húzta alá.
(Vajdaság Ma/kulhonimagyarok.hu/Kárpátalja)





