A Pilvaxtól a csatamezőkig

Fegyveres harccá vált a vértelenül indult forradalom

1848. március 15-i forradalmunk kitörésének a napja kivételes napnak számított, és nemcsak magának a revolúciónak a kirobbanása miatt, hanem azért is, mert vértelen forradalom volt, egyetlen lövés sem dördült el.

A bécsi revolúció 1848. március 13-i kitörése, a zsarnokságot megtestesítő Metternich kancellár bukása, az alkotmány adására tett császári ígéret ugyanis elbizonytalanította a budai várban székelő Helytartótanácsot. Erre az elbizonytalanodásra éreztek rá a márciusi ifjak, Petőfivel az élükön, s indítottak forradalmi rohamot alig két nappal a császárváros felkelése után. A hatalmasra duzzadó tüntetés látványa aztán leblokkolta a Helytartótanácsot, s miután a nap délutánján a húszezres tömeg felhömpölygött a várba, a tanács beleegyezett minden forradalmi követelésbe. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi parancs, a cenzúra eltöröltetett, a vár börtönében raboskodó Táncsics Mihály, a jobbágyfelszabadítás apostola pedig szabadon bocsáttatott. Majd a városháza tanácstermében megkezdte működését a forradalom vezető szerve, a Közbátorsági (modern kifejezéssel: közbiztonsági) Választmány. Ugyanezen a napon érkezett Bécsbe Pozsonyból a magyar országgyűlés küldöttsége, s terjesztette reformköveteléseit az udvari tanács elé, mely a március 15-i forradalom hírének a beérkezését követően, március 16-án ijedtében meghatalmazta gróf Batthyány Lajost, a magyar főúri ellenzék vezetőjét, hogy alakítson kormányt, s beleegyezett, hogy az országgyűlés olyan reformtörvényeket hozzon, amilyeneket jónak lát. Ezt követően megszülettek a polgári átalakulás törvényi alapjait megteremtő áprilisi törvények. Majd júniusban megtartották az első demokratikus választásokat, július elején Pest-Budán felállt az új népképviseleti országgyűlés, Batthyány Lajos miniszterelnök vezetésével pedig megalakult az első, immár nem az udvarnak, hanem az országgyűlésnek felelős kormány.

Ám ekkor már gyűltek a viharfelhők Magyarország fölött. A hazánkkal perszonálunióban lévő Horvátország a Habsburg-hű Jellasics bán vezetésével nyíltan készülődött a forradalom ellen. A délvidéki szerb határőrvidék Habsburg-párti szerb határőrezredei, valamint népfelkelői ellenforradalmi felkelést robbantottak ki, a belgrádi osztrák konzul segítségével pedig az Oszmán Birodalom autonóm tartományának számító Szerbiából özönlöttek Magyarországra a szerb önkéntesek, az ún. szerviánusok, s a harcok elhúzódtak. Majd szeptember 11-én Jellasics átlépte a Drávát, és megindult Pest-Buda ellen. A pénzügyminiszteri tisztséget betöltő Kossuth toborzókörútra indult az Alföldre, de rajta kívül mások is toboroztak önkénteseket, köztük Petőfi is. A Csepel-szigeten nyüzsgő katonai táborban folyt a kiképzés, komoly erősítések indultak a Dunántúlra, s bár az új főparancsnok, Móga altábornagy még Pákozdnál sem akart harcba bocsátkozni, ám a tiszti gyűlés a csatavállalás mellett döntött. És szeptember 29-én, Pákozdnál a kisebb, de elszánt magyar sereg fényes győzelmet aratott Jellasics fölött, aki Győrön keresztül rohamtempóban menekült el Bécs irányába. A császárvárosban azonban október 6-án kitört a második bécsi forradalom, és az udvar Olmützbe menekült. Ugyanezen a napon a magyar országgyűlés a Kossuth által vezetett Országos Honvédelmi Bizottmányra ruházta a végrehajtó hatalmat, Kossuth sürgetésére pedig a már a Lajtánál álló magyar sereg kétszer át is kelt a folyón Ausztriába, de kétszer harc nélkül vissza is vonult, elszalasztva az egyesülést a bécsi forradalmárokkal, amikor pedig október 31-én harmadszor is átkelt, a már megerősödött császári sereggel került szembe, mely Schwechatnál súlyos vereséget mért rá. Másnap pedig az utolsó bécsi barikád is elesett…

November folyamán Puchner altábornagy erdélyi osztrák hadserege a román határőrezredekkel és népfelkelőkkel együtt kiszorította Erdélyből a rosszul vezetett erdélyi honvédsereget. December elején Schlick császári tábornok Galíciából a Duklai-hágón át betört a Felvidékre, elfoglalta Kassát, majd elérte a Tiszát, december 13-án pedig a főhadszíntéren Windisch-Grätz tábornagy támadást indított Pest-Buda ellen. Görgey tábornok fel-dunai hadteste harc nélkül visszavonult, a segítségére vezényelt Perczel tábornok december 30-án Mórnál egyedül próbálta feltartóztatni az ellenséget, ám súlyos vereséget szenvedett. Az országgyűlés és az Országos Honvédelmi Bizottmány Debrecenbe tette át székhelyét. Az osztrákok bevonultak a fővárosba, a Duna–Tisza köze nagy részét is megszállták, a Felvidék felé elvonuló Görgey viszont maga után húzta a császári csapatok egy részét, s utóvédharcok közepette menetelt a Szepességig. Ám már kezdtek győzelmesen megcsillanni a magyar fegyverek. A Bem tábornok által újjászervezett erdélyi hadsereg december 18. és 25. között diadalt aratott Csucsánál, Zsibónál és Désnél, s karácsony első napján bevonult a felszabadított Kolozsvárra. Másnap Bem a Nagy-Szamosnál, Bethlennél súlyos vereséget mért a román határőrezredekre, majd folytatva üldözésüket, 1849. január 3-án Tihucánál újabb győzelmet aratott fölöttük, Bukovinába űzte őket, majd Dél-Erdélybe helyezte át a harcok színterét, s az erdélyi téli hadjárat döntő csatájában, Piskinél, február 9-én diadalt aratott Puchner fölött. 1849 januárjában Klapka tábornok a tarcal–bodrogkeresztúri, majd a tokaji csatában megverte Schlicket, s a visszavonuló osztrákokat követve felszabadította Miskolcot. Görgey egyik legjobb tisztje, Guyon ezredes február 5-én elfoglalta a Branyiszkói-hágót, így Görgey és Klapka két tűz közé kapta a császári tábornokot, aki Hidasnémetinél vereséget szenvedett Klapka ellenében, s bár kicsúszott a honvédseregek gyűrűjéből, ám azok győzelmesen vonultak be a felszabadított Kassára. Március 5-én Damjanich tábornok a szolnoki csatában megszerezte a fontos tiszai átkelőhelyet. Március 11-én Bem elfoglalta Nagyszebent, az erdélyi császári erők fő bázisát, s a Havasalföldre szorította Puchnert. Április 1-jén pedig a főhadszíntéren Görgey főparancsnoksága alatt megindult a támadás a császáriak ellen. Április 2-án Gáspár ezredes Hatvannál legyőzte Schlicket, két nap múlva Klapka és Damjanich Tápióbicskénél diadalmaskodott Jellasics fölött, április 6-án pedig a tavaszi hadjárat legnagyobb csatájában, Isaszegnél Damja­nich, Klapka és Aulich tábornokok hadtestei Görgey irányítása mellett nagy győzelmet arattak az osztrák–horvát hadak fölött. Ezt követően Damjanich felszabadította Vácot. A Garamnál, Nagysallónál az összevont honvédseregek Wohlgemuth tábornokot megverve kierőszakolták az átkelést a folyón, majd április 22-én felmentették az 1848 decembere óta hősiesen védett komáromi erődrendszert. A bekerítés veszélyét felismerve, az osztrák főerők kivonultak Pest-Budáról, s a komárom–szőnyi ütközetben, ha nehezen is, de ki tudtak csúszni a bekerítésből, ám nagymértékben meggyengülve értek Pozsony alá. Május 21-én háromhetes ostrom árán a honvédség bevette Buda várát. Időközben pedig a déli hadszíntéren is nagy győzelmeket aratott Perczel és Bem, s a szerbek a Titeli-fennsíkra szorultak vissza.

A június elején támadásba lendülő orosz intervenciósok és a megerősített osztrák csapatok azonban két hónap alatt leverték a szabadságharcot. A polgári forradalom elbukott, ám a polgári fejlődés az 1867-es kiegyezés után mégis utat tört, s Magyarország jelentős belső önállóságot is vívott ki magának. 1848–1849 hősei pedig minden, nemzetét szerető magyar példaképeivé váltak.

Lajos Mihály