Kárpátalján hét év börtönre ítéltek egy sofőrt, akinek felelőtlensége miatt két tinédzser vesztette életét egy balesetben

2026. március 25., 12:48

A Kárpátaljai Megyei Ügyészség nyilvános vádemelése alapján a Nagyszőlősi Járási Bíróság bűnösnek talált egy 20 éves fiatalt a közlekedésbiztonsági szabályok megsértésében, amely két kiskorú halálát okozta.

A tragikus baleset 2025. november 14-én, 19 óra körül történt Királyházán. A bíróságon az ügyészség bizonyította, hogy a vádlott vezetői engedély nélkül vezette az autót, és közel kétszeresen túllépte a megengedett sebességet.

Az autóban a sofőrön kívül három kiskorú tartózkodott: a vádlott 17 éves testvére, valamint két ismerősük, egy 16 és egy 15 éves fiatal. A gyorshajtás miatt a vezető elvesztette uralmát a jármű felett, az autó lesodródott az útról, majd egy fának ütközött.

A baleset következtében az egyik tinédzser a helyszínen meghalt, a sofőr testvére a kórházban hunyt el.

A Kárpátaljai Megyei Ügyészség vezetője, Miroszlav Packan hangsúlyozta: „Ez az ügy a felelősségről szól. A sofőr felelősségéről, aki jogosítvány és megfelelő vezetési tapasztalat nélkül ült volán mögé, és a biztonságot figyelmen kívül hagyva három kiskorú gyermeket vitt magával.”

A benyújtott bizonyítékok alapján a bíróság 7 év szabadságvesztésre, valamint 3 év járművezetéstől való eltiltásra ítélte a vádlottat.

(VV/ko.net.ua)