Hetmancev: Milliókat veszít Ukrajna az el nem fogadott törvények miatt

2026. április 4., 10:34

Danilo Hetmancev, a Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának elnöke a parlamenti szószékről figyelmeztetett, hogy Ukrajna 300 millió eurót veszít az első negyedévben, és további milliárdokat is elveszíthet, ha ezután sem használja ki az EU és a nemzetközi szervezetek által kínált lehetőségeket – írta a Jevropejszka Pravda március 26-án.

„Az ország a pénzügyi katasztrófa szélén áll. 2025-ben nem teljesítettük a Ukraine Facility 14 mutatóját. És ezzel összefüggésben nem kaptunk meg 3,9 milliárd eurót. Ráadásul ebből 300 millió néhány napon belül, az első negyedévben ég el teljesen” – vázolta a helyzetet Hetmancev.

Szerinte Ukrajna 2026 első negyedévében (január–március) a Ukraine Facility EU-s hitelprogram öt mutatójából ötöt nem teljesített.

A képviselő arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben a Legfelső Tanács nem fogad el négy nagyon fontos törvényt, az ország nem kap meg 3,3 milliárd dollárt a Világbanktól.

Emellett Hetmancev emlékeztetett, hogy veszélyben az EU 90 milliárd eurós jóvátételi hitele, akárcsak a Nemzetközi Valutaalappal kötött memorandum, „amelyet idén márciusban nem teljesítettünk”.

A politikus egyben bírálta a miniszteri kabinetet, amiért nem nyújtotta be a vonatkozó törvényjavaslatokat a Legfelső Tanácsnak, valamint magukat a parlamenti képviselőket is a „mindenre kiterjedő kritika” és a „leszámolások, veszekedések, fáradtság, sértések” miatt.

„Térjünk észhez, hogy ne veszítsük el az országot, hogy ne zuhanjunk a pénzügyi bizonytalanság szakadékába – és már nagyon-nagyon közel vagyunk hozzá” – figyelmeztette kollégáit a bizottsági elnök.

(hk/eurointegration.com.ua)