A Tisza Párt nyerte a parlamenti választásokat
A Tisza Párt nyerte a vasárnapi parlamenti választásokat Magyarországon, várhatóan kétharmados többsége lesz az új Országgyűlésben.
A leadott szavazatok több mint 98%-os feldolgozottsága mellett a Tisza Párt a voksok 52,44%-át szerezte meg, és várhatóan 136 mandátuma lesz az Országgyűlésben. A Fidesz a voksok 38,15%-val előreláthatóan 56 helyet kap. Ugyancsak bejutott az parlamentbe a Mi Hazánk (5,77%), amely hat mandátumra számíthat. A DK a szavazatok valamivel több mint egy százalékát, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kevesebb mint az egy százalékát kapta, így nem jutottak be a törvényhozásba. A mandátumok megoszlása azután válik véglegessé, hogy a levélszavazatokat és a külföldön leadott szavazatokat is összesítik e hét folyamán.
Magyar Péter pártja budapesti eredményváró rendezvényén vasárnap este a hirado.hu és az MTI tudósítása szerint példátlannak nevezte a Tisza Párt által kapott felhatalmazást, mivel olyanok is szavaztak rájuk, akik soha nem hitték volna magukról, hogy a Tisza mellé állnak. Úgy fogalmazott, azért győztek, mert a magyar emberek nem azt kérdezték, hogy a hazájuk mit tehet értük, „hanem azt kérdeztétek, hogy ti mit tehettek a hazátokért.”
A Tisza Párt elnöke felszólította a leköszönő miniszterelnököt, hogy mostantól ügyvezető kormányfőként járjon el, és semmilyen döntést ne hozzon, amely megkötné a következő, a Tisza-kormány kezét. Magyar Péter egy sor vezető tisztségviselőt is lemondásra szólított fel, köztük Sulyok Tamás köztársasági elnököt.
Magyar Péter leszögezte, hogy Batthyány Lajos székében ülve miniszterelnökként minden magyar embert képviselni fog a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban. A külhoni magyarok éppúgy számíthatnak mindenben a Tisza-kormányra, mint az anyaországiak.
„A választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű, a kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győztes pártnak gratuláltam” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, aki a kormánypártok politikusai körében lépett a színpadra a Bálna rendezvényközpontban vasárnap este.
Jelezte: soha ennyien és soha ennyit nem dolgoztak egyetlen választási kampányban sem.
„Van is ennek látszatja, hiszen 2,5 millió szavazót sikerült összegyűjtenünk, két és fél millió ember bízott bennünk a mai napon is” – mondta Orbán Viktor. Jelezte: „Soha nem fogjuk őket cserben hagyni”.
Hozzáfűzte, különösen köszöni a határon túlról érkezett elsöprő erejű támogatást. „Üzenjük a határon túlra, hogy ránk a jövőben is számíthattok” – mondta.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak meggyőző győzelmükhöz a magyarországi parlamenti választásokon.
„Fontos, amikor a konstruktív megközelítés győz” – idézte az ukrán államfő Telegram-csatornáját az Ukrajinszka Pravda.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna mindig is jószomszédi kapcsolatokra törekedett mindenkivel Európában, és készen áll az együttműködés fejlesztésére Magyarországgal.
(ntk/hirado.hu/MTI/pravda.com.ua)



