Ukrajnában először mutatták ki a Covid–19 új variánsát, a Cikadát
Ukrajnában első alkalommal igazolták laboratóriumilag a SARS-CoV-2 vírus új variánsának, a Cikadának a jelenlétét – írta az Élet (Життя), az Ukrajinszka Pravda magazinja az Egészségügyi Minisztériumra és a Közegészségügyi Központra hivatkozva április 22-én.
Az érintett országokból érkezett jelentések szerint az új alvariáns által okozott betegség tünetei nem különböznek jelentősen a korábban ismertektől. A Cikada tünetei lehetnek: orrfolyás, láz, köhögés, fejfájás, fáradtság, szaglás vagy ízérzékelés elvesztése, szemirritáció, kiütések.
A súlyos betegség és a szövődmények elleni védekezés fő eszköze továbbra is a védőoltás. Ukrajnában erre az Omikron variánshoz és annak alvariánsaihoz (ezek közé tartozik a Cikada is) adaptált vakcinákat alkalmazzák.
Amikor az Omikron 2021 végén először hódította meg a világot, a tudósok öt fő ágát mutatták ki. Ezek közül négy azóta fertőzési hullámokat okozott világszerte.
Kivételt képezett az Omikron BA.3 ág. Először 2022-ben mutatták ki, de aztán rejtélyes módon eltűnt.
2024 novemberében egy ötéves dél-afrikai kisfiúnál diagnosztizálták a SARS-CoV-2 új alvariánsát, a BA.3.2-t, amelyet a tudósok később nem hivatalosan Cikadának neveztek el. A kórokozó egy olyan rovarról kapta a nevét, amely képes eltűnni, majd évek múltán újra megjelenni a föld alól.
Az Egyesült Államok Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központjának nemrégiben közzétett jelentése szerint Ukrajna mellett ezt a variánst már 23 afrikai, ázsiai, európai, észak-amerikai és óceániai országban mutatták ki, köztük az Egyesült Királyságban, Dániában, Hollandiában és az Egyesült Államokban. 2025 decemberében az Egészségügyi Világszervezet a „megfigyelés alatt álló variáns” státuszt adta a Cikadának.
Az új variánsok számos olyan génmutációval rendelkezhetnek, amelyek megkülönböztetik őket attól a vírustól, amelyből kifejlődtek. A változások segíthetnek abban, hogy a kórokozó hatékonyabban kerülje meg az emberi immunrendszert, amelyet megerősítettek az átvészelt Covid–19 fertőzések és az oltások. Más erősen mutált variánsokkal ellentétben azonban a Cikada még nem vált a megbetegedések fő okozójává az emberekben. Egyes szakértők szerint esélyes, hogy idővel a BA.3.2 lesz a domináns variáns, de biztosan nem olyan mértékben, mint több elődje, amelyekkel korábban találkozhattunk.
Ugyanakkor a tudósok úgy vélik, hogy a Cikada képes hatékonyan megfertőzni a 3–15 éves gyerekeket. Ezt egyes kutatók a vírus sajátosságának tekintik, mások szerint a gyerekek immuntapasztalatának hiánya okozza a gyakoribb fertőzést. Az immuntapasztalat (az átvészelt betegségek és az oltások) jobban véd a vírusok mutációi ellen. Érthető módon azonban a gyerekek alig rendelkeznek még ilyen tapasztalattal – mutat rá Alex Greninger, a Washingtoni Egyetem fertőző betegségek diagnosztikája tanszékének vezetője.
(zzz/life.pravda.com.ua)



