Asszíria felemelkedése és bukása

Az ókori Közel-Kelet legkegyetlenebb birodalma volt

Hatalmuk csúcsán Egyiptomtól a mai Azerbajdzsán hegyvidékéig, Kis-Ázsia keleti területeitől a Perzsa-öbölig terjedt az uralmuk. Rablóháborúik során felprédált városok százai váltak romhalmazokká, s hullahegyek kísérték útjukat. Hírhedtek voltak barbár kegyetlenkedéseikről és a meghódolt népek könyörtelen elnyomásáról. Ők voltak az asszírok, akik vérrel írták be nevüket a történelembe.

Asszíria eredetileg csak egy kisebb ország volt Mezopotámia északi részén, a Tigris felsőbb folyása mentén, a folyam partján álló fővárosával, Assurral, a Kr. e. XIII. században azonban már a Folyamköz egész északi részére kiterjedt birodalmat kovácsoltak össze, majd erőteljes terjeszkedésbe kezdtek. I. Tukultapilesarra királyuk hódító hadjáratokat vezetett észak–északkeleti, délnyugati, illetve délkeleti irányban, s bekebelezte a Mezopotámia középső és déli részére kiterjedő gazdag Babilóniát is. Kétségtelenül értettek a hadtudományhoz, megerősített táborok, erődök építéséhez, városostromokhoz, ostromgépek szerkesztéséhez, az előrenyomuló csapatok zavartalan ellátásához, s míg korábban a lovasokat csak felderítésre, portyázásra, futárszolgálatra alkalmazták, ők már az ellenséges gyalogság váratlan megrohanására, oldalba vagy hátbatámadására, a menekülők üldözésére is harcba vetették a lovascsapatokat. Ám ahogy nőtt a hatalmuk, úgy váltak egyre vérszomjasabbakká. Az elfoglalt városokat kirabolták, s mivel tudták, hogy a városlakók könnyebben fellázadnak, mint a jobban kordában tartható falusiak, ezért felperzselték, porig rombolták a városokat, lakosságukat gyakorta teljes egészében lemészárolták, ha pedig hagytak is életben polgárokat, széttelepítették őket egyre növekvő birodalmukban. Így sok város inkább önként meghódolt, kifizette a hatalmas hadisarcot, majd nyögte a súlyos adókat, s vállalta, hogy rabszolgának hurcolják a férfiak, nők, gyerekek egy részét, csak ne vesszenek el mind egy szálig.

Igaz, Babilóniával eleinte kíméletesebben bántak az asszírok. A babiloniaktól sajátították el az írást és a különböző tudományokat, s uralmuk elején még hagyták, hogy a maguk módján éljenek, túlzott adóterhek nélkül. Később azonban csavartak egy nagyot az adóprésen, így lázadásba hajszolták őket. Szinahéeriba asszír király (Kr. e. 705 – 680) kétszer is haddal vonult az Eufrátesz két partjára épült Babilon ellen: előbb Kr. e. 702-ben foglalta el és fosztotta ki a várost, majd Kr. e. 689-ben vette be azt, de akkor már hosszú ostrom után, s hogy megtorolja az ellenállást, megnyitotta a folyam zsilipjeit, elárasztotta a települést, lakóit pedig széttelepítette a birodalomban. Ám Babilon Elő-Ázsia legforgalmasabb folyami és szárazföldi kereskedelmi központja volt, s roppant fejlett kézműiparral is rendelkezett. Az asszír kereskedők nem lehettek meg a babiloni kézművesek kitűnő árui, valamint az odaigyekvő karavánok gazdag rakományai nélkül, ezért elérték, hogy Szinahéeriba fia és utódja, Assurahiddin újjáépítse a várost, s lakosságát is visszatelepítse. Ugyanő foglalta el Egyiptom északi részét, ám az ősi ország lakói kiűzték a megszállókat, ezért a király újabb hadjáratot vezetett ellenük, ám útközben meghalt. Utóda, Assurbanapli (Kr. e. 669–629) aztán kétszer is behatolt a Nílus menti országba, egészen a felső-egyiptomi Vászetig meghódította azt, megannyi város lakosságát az utolsó szálig legyilkoltatta, s a hullagyalázástól sem riadt vissza. Egyiptom azonban talpra állt, és végleg lerázta az asszír uralmat. Ugyanakkor Assurbanaplinak háromszor is sikerült elfoglalnia és felprédálnia Súsant, a Perzsa-öböltől északkeletre fekvő Elám fővárosát, a paloták és a templomok megannyi kincsét Asszíriába hurcolták, az országot Asszíriához csatolták, a hadifoglyokat pedig megölték. Ugyancsak eredményes hadjáratokat vezetett a föníciai városok, Azerbajdzsán hegylakói, valamint a sivatagi arab törzsek ellen. Az egyik fogságába esett királyt saját kezűleg kegyetlenül megkínozta. Az ismét fellázadt Babilont kiéheztetéssel kényszerítette térdre, majd lakosait jórészt lemészároltatta. Ám ugyanez a szó szoros értelmében véreskezű zsarnok hozta létre az új asszír fővárosban, Ninuában (bibliai nevén: Ninivében) a Közel-Kelet legnagyobb könyvtárát.

Asszíria olyan hatalmas volt, mint még soha. Ám alig hunyta le a szemét Assurbanapli, Kr. e. 626-ban Babilónia ismét fellázadt, sikeresen kiszakította magát az Asszír Birodalomból, majd szövetségre lépett a médekkel, akik eredetileg kilenc kisebb fejedelemséget alkotva élték a maguk életét az Iráni-fennsík északi részén, és épp az asszír terjeszkedés miatt egyesültek, majd építettek ki egy, a fennsík egészére kiterjedő birodalmat. Hadvezérként is tehetséges királyuk, Xüaxarész diadalmas hadjáratot vezetett Asszíria ellen, melyre a babiloniak is rátámadtak, Kr. e. 612-ben Ninuát elfoglalták és lerombolták, a szétvert Asszír Birodalmon aztán megosztoztak. A Földközi-tenger északkeleti csücskétől a Perzsa-öbölig húzódó vonaltól északra, északkeletre elterülő földek a Méd, míg a vonaltól délre, délnyugatra húzódó térségek az Újbabiloni Birodalomhoz kerültek. Az asszírok egy részét – jó asszír szokás szerint – széttelepítették, az otthon maradtak pedig beolvadtak a nyugat felől beáramló arameusok tömegébe.

Lajos Mihály