A háziállatok domesztikálása

A háziállatok életünk elválaszthatatlan részei, domesztikálásukra pedig az ókorban vagy éppen az őskorban került sor.

Legkorábbi háziállatunk a kutya, mely a szürke farkasból domesztikálódott. Háziasítása a különböző kutatók szerint 100–10 ezer vagy 40–20 ezer évvel ezelőtt vette kezdetét, az őskőkorszakban, esetleg az ős- és a középső kőkorszakban. A barlangokban, átmeneti táborhelyeken tanyázó ősemberekhez közelebb kezdhettek húzódni a kevésbé félénk és kisebb, nem domináns farkasok. Aztán megeshetett, hogy egy-egy ősember odadobott nekik egy csontot, mire az azokat megszerzett egyedek ezt követően egyre gyakrabban húzódtak az emberek közelébe. Majd lassan egyesek már a vadászokat is kísérni kezdhették, ösztönösen követték a megsebzett, de az emberek szeme elől eltűnt vad nyomát, majd körülvették azt, állták a vadat, az emberek pedig meghallották, milyen irányból hallatszik a farkasok hangja, odasiettek, leterítették a zsákmányt, majd jutalomként odadobtak egy-egy húsdarabot négylábú segítőiknek. Így fokról fokra az emberekhez kötődtek a farkasok. De az is megtörténhetett, hogy asszonyok vagy gyerekek elárvult farkaskölykökre találtak, hazavitték őket a barlangba, ahol felnevelték azokat. A felnőtt farkasok pedig ösztönösen falkavezérekként kezdtek tekinteni a vadászokra, követték őket a vadászataikon, és hasznos segítőtársaikká váltak a zsákmány elejtésében. Valahogy így kezdődhetett az ember társaivá szegődő farkasok domesztikálódása, kutyákká alakulása, miközben morfológiai változásokon is átestek. A háziasításra különböző helyeken és időpontokban került sor, megszakításokkal is, a ma élő kutyák ősei pedig a különböző genetikai vizsgálatok szerint vagy Kínából, vagy Délnyugat-Ázsiából származnak. Majd jóval később, a szelektív tenyésztés során kitenyésztették a különböző kutyafajtákat, melyek jó része igazi házi kedvenc lett. Másik házi kedvencünk, a macska is igen korai háziállatunk, legrégebbi fennmaradt ábrázolásai Kr. e. 6000-ből, az anatóliai Hacilarból származnak, a rajzokon nők játszanak kismacskákkal. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában domesztikálták őket, őseik közé számíthatjuk a núbiai macskát vagy kaffermacskát, a líbiai macskát, illetve a vadmacskát. Az ókori Egyiptomban pedig már 4-5 ezer éve is tartották őket, a kutyához hasonlóan nagy tisztelet övezte e négylábúakat, a szent állatok között kaptak helyet, s rengeteg macskát mumifikáltak is.

A teherhordásra és lovaglásra használt állatok közül a szamarat a különböző kutatások szerint 7 ezer éve, Kelet-Afrikában vagy a Kr. e. IV. évezredben, Észak-Afrikában háziasították, a núbiai és/vagy a szomáliai vadszamárból. A vadló domesztikálására a Kr. e. 3000-es években került sor, Közép-Ázsia és Kelet-Európa sztyeppéin. De az egypúpú tevét is nagyon korán háziasították Észak-Afrikában (vad őse mintegy 2 ezer éve kihalt), s már rég háziállat volt, amikor az ázsiai kétpúpú tevét öt-hatezer éve domesztikálni kezdték. Az Andokban két kisebb termetű tevefélét háziasítottak az indiánok: a guanakóból a lámát, míg a vikunyából a nemcsak teherhordásra használt, de roppant finom gyapjat is adó alpakát. A rénszarvast pedig a Kr. e. 2000-es években kezdték el háziasítani a szibériai népek, ám a házi rénszarvasok mellett nagy számban élnek vad rénszarvasok is. A húst, részben tejet és/vagy gyapjat adó haszonállatok domesztikációja közül a szarvasmarháéra a Közel-Keleten 10 ezer, a púpos zebuéra Dél-Ázsiában 8 ezer éve került sor, de ugyanez idő tájt Kínában is háziasították a szarvasmarhát, melynek őse, az őstulok Európában a XVII., Ázsiában pedig a XVIII. századra a túlvadászat következtében kihalt. Szintén nagyon korán, 9-10 ezer éve vette kezdetét a juh és a kecske domesztikálása. Az előbbit a belső-ázsiai sztyeppjuhból, az európai muflonból és az altáji vadjuhból, míg az utóbbit a bezoárkecskéből s valószínűleg más vadkecske fajokból is háziasították. Később, de ugyancsak évezredekkel ezelőtt az ázsiai bivaly domesztikálásával tenyésztették ki a házi bivalyt. A Közép-Ázsia hegyvidékein, Tibetben és Belső-Ázsiában élő házi jakot legalább háromezer éve háziasították a mára nagyon megcsappant állományú tibeti vad jakból. A sertést több helyütt, de szintén korán kitenyésztették. Biztosra vehető, hogy ősei közt egyaránt szerepel a vaddisznó, a délkelet-ázsiai csíkos disznó, valamint a szardíniai vaddisznó. A Kr. e. III. évezredből származó ábrázolások, illetve feliratok tanúsága szerint pedig akkoriban Elő-Ázsiában házi gazellákat és antilopokat, Egyiptomban házi antilopokat is tenyésztettek, s nem tudni, miért merült feledésbe a domesztikációjuk.

A házi szárnyasok közül a tyúkot legalább ötezer éve, Indiában háziasították ki a bankivatyúkból, a libát több helyütt a nyári lúdból, illetve az egyiptomi lúdból, a kacsát pedig a tőkés récéből, először talán Kínában, és viszonylag későn. Míg a pulykát Amerikában az indiánok, Afrikában a négerek domesztikálták. A nehéz terhek megmozgatására napjainkban is használt, az ókorban pedig harci elefántokként is alkalmazott ázsiai elefántot a Kr. e. 2000-es években szelídítették meg Indiában az Indus-völgyi civilizáció képviselői, de a Kr. e. VIII. – Kr. u. IV. században Núbiában fennálló Kusita Királyságban az afrikai elefántokat is megszelídítették, s Hannibál ugyancsak betanított afrikai elefántokat (pontosabban: mára kihalt észak-afrikai erdei elefántokat) vetett be harci elefántokként a római légiók ellen, ám nem sok sikert ért el velük.

Az állatok háziasítása a történelem érdekes fejezete.

Lajos Mihály