Hét év után újra megrendezték a Lendület találkozót Beregszászban

2026. június 29., 17:28

Hét év kihagyás után ismét megrendezték a Lendület református ifjúsági találkozót, amely június 27-én több mint félezer fiatalt vonzott a beregszászi Barátság Stadionba. A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) által szervezett eseményen a lelki feltöltődés mellett a közösségépítésre is nagy hangsúlyt helyeztek.

A nap közös dicsőítéssel kezdődött, majd Balázs Antal, a KRISZ elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, a Lendület mindig is több volt egy egyszerű rendezvénynél: olyan találkozási pont, ahol a kárpátaljai református fiatalok megismerhetik egymást, barátságokat köthetnek és megerősödhetnek hitükben. „Régen a Lendületen Kárpátalja legtávolabbi részeiből érkező református fiatalok is ismerték egymást. Itt találkoztak, megölelték egymást, kapcsolatokat építettek. Fontos, hogy ezt a közösséget továbbra is fenntartsuk” – hangsúlyozta. Hozzátette, a szervezők nem csupán szórakoztató programot szerettek volna kínálni. „A célunk az, hogy akik eljöttek, átéljék: jó Isten közelében lenni. Ez határozza meg az egész nap minden részét” – fogalmazott.

A lelki nyitány szolgálatát Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese végezte. Igehirdetésében a megtérés fontosságáról beszélt, rámutatva: az Isten országában való otthonosság személyes döntésből fakad. „Ahol Isten igéjét hirdetik, ott van az Isten országa. De hogy én abban jól érezzem magam, hogy otthon legyek benne, ahhoz meg kell térni. Nem sokszor kell ezt hallani, hanem egyszer kell, hogy végbemenjen az életünkben. Adja az Úr, hogy ez ma megtörténjen veletek” – buzdította a fiatalokat.

Az esperes arra is felhívta a figyelmet, hogy a nap színes programjai mellett mindenki tegye fel magának a kérdést: vajon engedi-e, hogy Isten formálja az életét.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Balogh György konzul a találkozások jelentőségéről beszélt. A Prédikátor könyvét idézve emlékeztetett arra, hogy mindennek megvan a maga ideje, így az egymással való találkozásnak is. „Ennek a napnak a találkozás is az egyik lehetősége, az egymással való találkozás. Az olyan barátokkal, akiket ismerünk, de mégis jó más közegben találkozni velük. Vagy akit kevésbé ismerünk, és most rácsodálkozunk, hogy de jó, hogy te is itt vagy. Ezek megáldott és szent pillanatok is lehetnek. Ezek a találkozások lehetőséget adnak, hogy találkozzunk a másikban lévő Jézus Krisztussal” – mondta.

A résztvevőket Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület világi főjegyzője is köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a háború okozta nehézségek közepette különösen felértékelődik a keresztény közösségek összetartó ereje. „A közösséghez közös cél kell. Olyan közösséget kell építenünk, amely a mindennapok megpróbáltatásaiban is támaszt nyújt, és ahol szeretettel fordulunk egymás felé” – fogalmazott.

A nap során Victor Illés János magyar dzsúdzsucu- (jiu-jitsu) versenyző személyes bizonyságtételben osztotta meg hitéből fakadó tapasztalatait, délután pedig Ádám Zsolt, a Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség koordinátora hirdette Isten igéjét.

A Lendületet végig átszőtte a közös dicsőítés. A délelőtti és délutáni programok során a Nagyberegi Református Líceum dicsőítő csapata (NBRL Band) és a KRISZ Band szolgálata vezette a résztvevőket Isten dicséretében.

A lelki alkalmak mellett a szervezők számos közösségi programmal készültek. A déli órákban minden résztvevőt meleg ebéddel vendégeltek meg, majd a fiatalokat sport- és ügyességi játékok, workshopok, kézműves-foglalkozások, valamint különböző szervezetek bemutatkozó sátrai várták. A találkozó jótékonysági célt is szolgált: a résztvevők adományaikkal a Mezővári Nefelejcs Rehabilitációs Központ, valamint a Hetyeni Élim Központ fejlesztő és rehabilitációs foglalkozásait támogathatták.

A Lendület hét év után ismét bebizonyította, hogy a kárpátaljai református fiataloknak szükségük van olyan alkalmakra, ahol közösen kapcsolódhatnak ki és hitükben is megerősödhetnek. A szervezők bíznak abban, hogy a most újraéledt hagyomány a következő években is folytatódik.

Kun Viktória