Ismét sikeres volt a KMNE lovastábora Nagyszőlősön
A természet közelsége, a lovakkal való találkozás és a hagyományok megélése egyszerre határozza meg a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) által szervezett napközis lovastábort, amelyet idén is a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontban rendeztek meg. A július 6. és 31. között négy turnusban megvalósuló, ötnapos táborban turnusonként húsz, nagycsaládból érkező gyermek vett részt Kárpátalja különböző településeiről.
A program nem csupán a lovaglásról szól. A résztvevők megismerkednek a lovak viselkedésével, gondozásával, megtanulják, hogyan kommunikálnak ezek az állatok, miként kell biztonságosan közelíteni hozzájuk, miközben játékos feladatokon és közösségi programokon keresztül fejlődnek.
„Amikor 2012-ben megvettük ezt a területet, az volt a célunk, hogy egy olyan helyet hozzunk létre, ahol az emberek jól érzik magukat, feltöltődhetnek, közösséget építhetnek, és valamilyen különleges élménnyel térhetnek haza” – mondta lapunknak Margitics Ildikó, a Szelíd Lovas Népfőiskola társalapítója és vezetője.
Hozzátette: a központ filozófiájának alapja a természet szeretete és a lovak különleges személyiségének megtapasztalása.
„A lovakban van egy olyan pozitív energia, amit bárki átélhet, aki eljön hozzánk. Nagyon sok élményt és olyan tapasztalást tudnak adni, amit máshol nehéz megkapni” – fogalmazott.
A táborban a gyermekek jurtákban alszanak, így testközelből élhetik át őseink életmódjának egy részét. Napközben lovaglás, lovasíjászat, különféle ügyességi feladatok és közösségi játékok várják őket, esténként pedig tábortűz mellett közös programokkal zárják a napot.
A lovaglás oktatása fokozatosan épül fel.
„Először csak ismerkednek a lovakkal, simogatják őket, majd tornagyakorlatokat végeznek, később következik az ügetés, és volt már rá példa, hogy a bátrabbak vágtázhattak is” – ismertette Margitics Ildikó.
A tábor sikerét jól mutatja, hogy sok gyermek évről évre visszatér.
„Az első nagycsaládos lovastáborunkat 2016-ban rendeztük meg a KMNE-vel közösen. Az idei már jubileumi alkalom, és vannak olyan gyerekek, akik ötödik-hatodik alkalommal vesznek részt rajta. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a magyar gyerekek együtt vannak. Új kapcsolatok épülnek, egész Kárpátaljáról jönnek különféle településekről, akik eddig nem is ismerték egymást, és hosszú távon tartós barátságok születnek nálunk” – emelte ki a táborvezető.
A fejlődés nemcsak a lovaglásban figyelhető meg, hanem a gyermekek személyiségében is.
Margitics Anna, aki nevelőként és segítőként vesz részt a tábor mindennapjaiban, elmondta, hogy a hét elején még sokan félénken érkeznek, de néhány nap alatt látványos változáson mennek keresztül. „Az első napon sokszor azt mondják, hogy ezt nem merik vagy nem tudják megcsinálni. A harmadik-negyedik napra viszont kiderül, hogy sokkal bátrabbak, mint gondolták. Fejlődik az önbizalmuk, a kommunikációjuk, és a lovakkal is egyre magabiztosabban bánnak” – hangsúlyozta.
A felelősségvállalást egy rendkívül kreatív játékos rendszer, a tábori „lóvé” gazdaság is segíti. Barkaszi Emese, aki Somból érkezett a táborba, beavatott minket a részletekbe. A táborozókat a megérkezés után családokba osztják, és minden családnak napi 30 „lóvét” kell befizetnie a megélhetésért. Ezt az összeget a gyerekek munkával, gyomlálással, istállótakarítással vagy éppen szemétszedéssel kereshetik meg. A tábor végén a legügyesebben gazdálkodó családokat ajándékokkal jutalmazzák.
A nagyszőlősi Bocskor Dávid már ötödik alkalommal tért vissza a táborba. Számára a folyamatos izgalom és a változatos programok – mint a lovasíjászat, a boksz vagy a puffkardozás – jelentik a legnagyobb vonzerőt. A tábor edukatív is. Dávid itt tanulta meg például azt az érdekes tényt, miszerint a lónak „öt szíve van” (a négy patája és a valódi szíve), amelyek folyamatos mozgást igényelnek az egészséges keringéshez.
A KMNE lovastábora az elmúlt évek során a szervezet egyik legnépszerűbb nyári programjává vált. A gyermekek nemcsak lovaglást tanulnak, hanem önbizalmat szereznek, megtapasztalják a természet közelségét, közösséget építenek és élményekkel gazdagodnak. Ez is magyarázza, hogy a résztvevők közül sokan újra és újra visszatérnek a nagyszőlősi táborba.
Kun Viktória



