Emberkereskedelem háború idején: Riasztó számokat közölt a Belügyminisztérium

2026. július 31., 13:15

A teljes körű orosz invázió kezdete óta az ukrán rendvédelmi szervek munkatársai 635 emberkereskedelemmel kapcsolatos esetet dokumentáltak, és 21 ilyen jellegű bűncselekményekben érintett bűnözői csoportot lepleztek le – jelentette a korrespondent.net Ivan Vihivszkij belügyminiszterre hivatkozva július 31-én, pénteken.

A miniszter Telegram-csatornáján megjelent bejegyzés szerint a nemzetközi együttműködés fontos szerepet játszik az emberkereskedelem elleni küzdelemben. Így az ukrán migrációs rendőrség egységei 13 nemzetközi műveletben vettek részt az emberkereskedelem csatornáinak leleplezése érdekében.

Az egyik legnagyobb ilyen akció a Europol, a Frontex és az Interpol által koordinált Global Chain nemzetközi művelet volt. Az öt kontinens 59 országát érintő művelet keretében a rendvédelmi szervek több mint 2000 áldozatot azonosítottak, köztük 162 gyermeket.

Vihivszkij jelezte, hogy az ukrán rendőrök jelentősen hozzájárultak ehhez a művelethez. Így például Vinnicja megyében leleplezték a hatóságok egy fogyatékossággal élők munkájának kizsákmányolására irányuló séma szervezőit, Kijevben pedig leállították egy csoport tevékenységét, amely embereket toborzott és zsákmányolt ki, kihasználva azok kiszolgáltatott helyzetét.

(korrespondent.net/Kárpátalja)