Nem kér politikai menedékjogot Varsótól Miheil Szaakasvili, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzó, egykori grúz elnök, akit hétfőn kitoloncoltak Ukrajnából Lengyelországba.
Nem reménytelen Kurt Volker, az amerikai külügymisztérium ukrajnai különmegbízottja és Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó legutóbbi találkozójának eredménye – vélekedett Szergej Lavrov.
Kémkedéssel gyanúsított ukrán állampolgárt vett őrizetbe a Krímen az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – közölte hétfőn a titkosszolgálat társadalmi kapcsolatokért felelős központja.
A horvát védelmi minisztérium a 2014-ben Ukrajnától vásárolt, használhatatlan MiG–21-es vadászrepülőgépek cseréjét kéri Kijevtől – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
Ukrajna Külügyminisztériuma nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy a lengyel parlament alsóháza, a Szejm megszavazta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná az ukrán nacionalisták ideológiáját az országban.
Washington szankciókkal sújtott orosz tisztségviselőket és ukrajnai oroszbarát szeparatistákat Moszkva ukrajnai beavatkozása és a Krím félsziget bekebelezése miatt.
A regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és támogatásával foglalkozó európa tanácsi (ET-) jelentés elfogadása mérföldkő az európai kisebbségi jogvédelem területén – jelentette ki Németh Zsolt.
Az Európa Tanács elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és támogatásával foglalkozó jelentést, amely kiemelkedő jelentőségű a határon túl élő kisebbségek megsegítése szempontjából.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380959192802-es mobilszámon.