Az ukrán kormány két nacionalista célt tűzött ki maga elé: az egyik, hogy a kisebbségek ne tanulhassanak, a másik, hogy ne beszélhessenek a saját nyelvükön.
Kormányzati segítséget ajánlott Orbán Viktor miniszterelnök Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, miután kedd hajnalban felgyújtották a szervezet központi irodáját Ungváron.
Bekéretik a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodája elleni támadás miatt.
Változatlan a magyar külügyminisztérium álláspontja: kiállunk a kárpátaljai magyarok mellett, és nem hagyjuk, hogy a már meglévő, szerzett jogaikat elvegyék – reagált Szijjártó Péter miniszter közleményében ukrán politikusok szerdai megnyilatkozásaira.
Jogi garanciák nélkül Magyarország nem adja fel a jelenlegi politikáját az ukrán oktatási törvény ügyében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Semmifajta megállapodás nem született az ukrán oktatási törvényről, Ukrajna továbbra sem hajtja végre a Velencei Bizottság ajánlásait – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes államtitkára.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium elítéli a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári épülete elleni támadást – közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.
Jogi garancia kell arra, hogy az új oktatási törvényt Ukrajna nem kezdi el végrehajtani, amíg nem születik arról megállapodás a helyi magyar közösséggel – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban, ahol rendkívüli magyar–ukrán–amerikai háromoldalú találkozón egyeztetett.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380959192802-es mobilszámon.