Kisebbségi törvény: Mire gyűjtünk aláírást?

Változik a kisebbségi törvény?

Az elmúlt hetekben-hónapokban egyre több szó esik a nemzetiségek jogait szabályozó ukrajnai törvény tervezett módosításáról. Múlt héten két vonatkozásban is szó esett a témáról. Egyfelől az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tisztségviselőinek s a hozzá kapcsolódó, ugyancsak szociáldemokrata irányultságú szervezetek vezetőinek aláírásával a Kárpáti Igaz Szóban (KISZ) megjelent aláírás-gyűjtési kezdeményezés révén, mely új, a nemzetiségi kisebbségekről szóló törvény elfogadását sürgeti. Másfelől a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya hétvégi ülésén megállapította, hogy a jelenleg a parlamentnek benyújtott törvénytervezetek jelentős visszalépést jelentenének a hatályos kisebbségi törvényhez képest. Az alábbiakban igyekszünk megvilágítani a kérdés néhány vonatkozását.

Lássuk mindenekelőtt a nemzetiségi törvény Gajdos és Feldman képviselők által javasolt módosításának néhány aspektusát, ahogyan azt a szakértők látják!

A törvénytervezet megnevezése (a jelenlegi jogszabály "Nemzetiségi kisebbségi törvény" megnevezése helyett "A nemzetiségi kisebbségek jogainak védelme" lenne) elárulja, hogy szerzői nem a nemzetiségi jogok kiterjesztése, fejlesztése, bővítése felé orientálódnak, hanem egyfajta jogi rezervátumot kínálnak ideiglenesen – amíg még egyáltalán vannak – a kisebbségeknek.

A tervezetben többször előfordul a "nemzetiségek kompakt lakóhelye", mint jogi feltétel, azonban a fogalmak magyarázatából (1. cikkely, v pont) látszik, hogy a "kompakt"-ságnak nincs konkrét ismérve, csupán az állam akarata döntené el, hogy mit kíván ilyennek tekinteni.

Az 1. cikkely g pontjában a nemzetiségi kulturális autonómiát mint társadalmi szervezetet definiálják, ami alapvetően téves, hiszen az európai jogalkotás ez alatt a nemzetiség által létrehozott és működtetett hatalmi szervek és intézmények rendszerét érti.

A 2. cikkely utolsó bekezdése megtiltja a nemzetiségi alapon történő diszkriminációt, ami negatív értelemben helyes, azonban ezzel kizárják a pozitív megkülönböztetés lehetőségét is, ami nélkül egy kisebbség eleve nem maradhat fenn.

A 7. cikkely utolsó bekezdésében a politikai jogok gyakorlatát a kisebbségi szervezetek által jelölt képviselőkön keresztül képzelik – a törvényeknek megfelelően –, miközben a jelenlegi jogszabályok semmiféle jelöltállításra, s így politikai képviseletre sem adnak módot a nemzetiségeknek. (Ezt a kitételt akár cinikusnak is nevezhetnénk annak fényében, hogy Gajdos István is megszavazta a jelenlegi választási törvényt.)

A 10. cikkely utolsó bekezdése kizárja bármiféle területi elven működő nemzetiségi autonómia létrehozását.

A 17. cikkely az oktatási intézményekről szólva már említést sem tesz a nemzetiségi iskolákról, csupán az adott nyelvet, kultúrát, történelmet, esetleg más tantárgyakat nemzetiségi nyelven oktató intézményekről beszél, amelyeknek finanszírozása sem világos.

A 20. cikkely második bekezdése a kisebbségi nyelveknek az önkormányzatokban való használatáról szól. Az állami intézmények, bíróságok esetében a törvény nem is tud erről a jogról. Az önkormányzatok esetében is, bár formailag gazdasági lehetőséghez köti, valójában politikai döntéstől teszi függővé a nyelvhasználatot. A nemzetiségi nyelven történő ügyintézést (utolsó bekezdés) a hivatalnoki nyelvtudástól teszi függővé, holott az általánosan elfogadott európai gyakorlat ennek éppen a fordítottja: a hivatalnoki állás elnyerését teszik függővé a nyelvtudástól.

A 23. cikkely a tömegtájékoztatási eszközökről szól oly módon, hogy bár közismert, a kisebbségi nyelven működő médiumok csak megkülönböztetett finanszírozási és adófeltételek esetén működőképesek, ennek ellenére – szemben a jelenlegi szabályozással – még a negatív diszkriminációt sem tiltja meg.

A 39. cikkely első bekezdése a kulturális autonómia (ami társadalmi szervezet) részére csupán célprogramok állami finanszírozását teszi lehetővé (a működés finanszírozását nem).

Ily módon szakértők szerint a törvénytervezet összességében visszalépést jelent a hatályos törvényhez képest. A jogszabály a kisebbségi jogok szűkítésére irányul, kiüresíti és értelmetlenné teszi a kulturális autonómia fogalmát, nem felel meg az európai joggyakorlatnak.

Mindez azonban orvosolható lenne, ha az érintett kisebbségeknek a gyakorlatban is lehetőségük lenne érdemben beleszólni a törvénytervezet vitájába. Azonban, mint a KMKSZ választmányának múlt vasárnapi ülésén is elhangzott, az UMDSZ és társszervezetei részéről most éppen arra történik kísérlet a KISZ-ben meghirdetett aláírás-gyűjtési kezdeményezés révén, hogy a magyarság támogatásával fogadtassák el a szóban forgó, a magyarok jogait szűkítő dokumentumot. Mint Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke lapunknak elmondta, maga a felvetés is álságos és megtévesztő, hogy az UMDSZ az aláírásgyűjtés eszközéhez nyúl, hiszen a szervezetet támogató SZDPU(o) a parlament kormányt támogató többségének tagja, azaz felelősséggel tartozik a törvényhozás által hozott jogszabályokért, befolyással van azok elfogadására.

"Álságos a kisebbségek jogaiért ágálni ezen a módon, hiszen például Gajdos István, az UMDSZ elnöke volt az, aki parlamenti képviselőként megszavazta a jelenleg hatályban lévő választási törvényt, mely lehetetlenné tette a kisebbségi szervezetek képviseletét a törvényhozásban és az önkormányzatokban, most pedig felhívásukban arra kérnek támogatást, hogy a nemzeti kisebbségek társadalmi szervezetei részt vehessenek a választásokon."

Információink szerint a szóban forgó jogszűkítő törvénytervezet kidolgozását magyarországi támogatásból is finanszírozták.

K. G. – G. G.