Tőzsér Árpád: Asszonyok

A kenderrel mindig az asszonyok dolgoztak,

ők nyőtték, kötözték, áztatták, szárították,

tilolták, fonták, s a belőle szőtt vásznat

viselték is – részben. Az áztatás

abból állt, hogy a kévékbe kötött kendert

a békanyálas mocsolyákba rakták,

s nehéz kövekkel a víz alá süllyesztették.

S mivel nincs ennél büdösebb s piszkosabb

munka, estefelé mindig alaposan le kellett

mosakodniuk, s úgy mosakodtak,

hogy a még kenderrel tele nem rakott

a békanyáltól megtisztított mocsolyákban

néha meg is fürödtek. Közben csupán valami

pendely-félét hagytak magukon,

de az a vízben úgy rájuk tapadt,

hogy többet mutatott, mint ha

meztelenek lettek volna.

Ha visszagondolok rájuk,

ellapult, nagy melleket,

s boglyányi szeméremdombokat látok.

Ezek az asszonyok, ángyaink, nenéink,

előttünk, gyerekek előtt egyáltalán

nem zavartatták magukat, nemegyszer

láttam őket állva, szétvetett lábbal pisálni,

előre dűltek, szoknyájuk elejét megemelték kicsit,

s habosan dűlt belőlük a víz, a pisa.

Tőzsér Árpád versének megértéséhez feltétlenül szükséges tudni, hogy az a Tanulmányok költőportrékhoz című ciklusához tartozik. Hangsúlyos az O. I. monogram – az Oravecz Imre nevét jelenti. Az Asszonyok tehát olyan Tőzsér Árpád-vers, amelynek minden porcikája Oravecz Imre költészetéből áll össze.

Akkor válik teljes egészében érthetővé és élvezhetővé, ha ismerjük Oravecz Imre Halászóember című verseskötetét. Ez a több száz oldalas könyv rendkívüli aprólékossággal dolgozza fel a szerző gyermekkori világát, azt a helységet, melyhez a világ megtapasztalása fűződik számára. A költő érzelemmentes és tárgyilagos leírásaiból összeálló művészi hatás titka az, ami Tőzsér Árpádot foglalkoztatja ebben a versében. Ezért is nevezi „tanulmánynak” azt. A naturális leírásban természetesen látjuk, érzékeljük a groteszkséget és az iróniát is.

Penckófer János