Reményik Sándor: A legizgatóbb film
Ha egyszer minden láthatóvá lenne,
Ha filmre vetődnék minden titok,
Minden, mi huszonnégy óra alatt
Egy ember lelkén általkavarog:
A tisztátlanság minden ördöge,
A bűn-csírák, a kárhozat-magok, –
Akkor látnók csak, mily sötét az ember,
Milyen feketén lángoló szurok.
De akkor látnók csak, mily szép az ember,
S hogy tusakodnak benne angyalok
Az ördögökkel – naplenyugovásig.
Reményik Sándor rövid versének kitűnő címet választott. „A legizgatóbb film”-et az emberre érti a szerző, és ezáltal sok olvasóban fölmerül a híres Szophoklész-darab, az Antigoné, és híressé vált sorai: „Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb”. És ez valóban így igaz. Ha jól belegondolunk, könnyen felismerhető, hogy ami életünket meghatározza, az mind-mind emberi dolog: emberi a nyelv, a művészet, a tudomány, a hit, a társadalom, a politika… Egy kis merészséggel kijelenthetjük, az egész világ emberi, hiszen sokan állítják: semmi sem létezik önmagában, minden csak nyelv és értelmezés által, minden létező (és nem létező) csak valamilyenként tűnik föl az ember értelmezésében.
Reményik Sándor verse kiváló kiindulópont e nagyon is mély filozófiai kérdés megértéséhez. Elsősorban arra hívja föl az ember figyelmét, hogy forduljon ki-ki önmaga felé, vizsgálódjon ki-ki önmaga benső világában, hiszen csodálatosan izgalmas dolgokat lehet tapasztalni ott. Örökös harc zajlik az ember bensőjében, rendkívüli világ az emberi lélek. Ahogy mondják: egész menny és egész pokol lakik bennünk, ahol angyalok „tusakodnak” ördögökkel „naplenyugovásig”. Nincs mit csodálkoznunk tehát, ha jó és rossz döntéseink szinte ugyanolyan számban peregnek azon a bizonyos „benső” filmen – hiszen emberek vagyunk…
Penckófer János