Képzőművészeti tárlat nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban

Nyitásváró programok előzik meg az ünnepélyes megnyitót

2020. december 19., 15:47 , 1038. szám

Munkács központjában, egy, a magyar állam által gyönyörűen felújított történelmi épületben működik majd a magyar kultúrát és a helyi magyarság rendezvényeit befogadni hivatott Munkácsy Mihály Magyar Ház. A hivatalos avatóünnepségre várhatóan jövő év elején kerül majd sor, addig is nyitásváró programokkal készülnek a nagy eseményre. Elsőként csütörtökön nyílt meg az épület kiállítótérré alakított tetőterében a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület alkotóinak és barátainak bemutatkozó képzőművészeti tárlata.

A kiállításon Matl Péter, a Pro Arte – Munkács civil szervezet létrehozója szép szobraival és plasztikáival van jelen, ifj. Hidi Endre szobrászművész fából készült szobrokat állít ki, akárcsak a Kijevből visszatelepült Laskai György, aki által készített tárgyak a fa struktúráit, az anyagban rejlő lehetőségeket mutatják be. A festők és grafikusok közül Andrij Csebikinnek, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia elnökének, Kalitics Erikának, Angyalosi Sándornak, Jurij Selevickijnek, Vilasek Tibornak, Ihor Lucenkónak és Kopriva Attilának a munkáit láthatják a kiállításra ellátogatók.

A magyar magaskultúra terjesztését és népszerűsítését célként kitűző Kárpátaljai KultúrKaraván programfelelőse, Kudlotyák Krisztina köszöntötte a kiállításmegnyitóra a járványhelyzet miatt korlátozott számban meghívott vendégeket, a kiállító művészeket és családtagjaikat.

Tarpai József, a magyar ház működtetése céljából létrehozott Zahid Finance Group igazgatója elmondta: „Egy nagy megnyitó ünnepséget akartunk, természetesen a történelmi épület felújítását finanszírozó magyar kormány képviselőinek jelenlétében. Gulyás Gergely miniszter úr el is fogadta a meghívást, de sajnos a karanténhelyzet miatt ez a tervünk meghiúsult… Azt gondolom, hogy ez a Hánka Tibor viski fővállalkozó és munkatársai által gyönyörűen felújított épület nemcsak a munkácsiak büszkesége lesz, hanem mindenkié, aki Kárpátalján él. Attól függetlenül, hogy ez egy magyar ház, nyilvánvalóan szívesen látunk itt mindenkit, magyarokat és ukránokat is” – hangsúlyozta Tarpai József.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul köszöntőbeszédében kiemelte, hogy Magyarország nemzeti kormánya ismételten megmutatta, hogy támogatni kívánja a vidékünkön élő magyar embereket. A főkonzul is ámulattal nyilatkozott az első bejáráskor még romos épület megújulásáról, megjegyezve: „Sajnálatos módon a járványhelyzet miatt a magyar kormány képviselői, Gulyás miniszter úr sem vehet részt ezen a rendezvényen. Aki pedig a legtöbbet tette ennek az épületnek a megmentéséért és Kárpátaljáért, Grezsa István miniszteri biztos úr – mindannyiunk által ismert okok miatt – távol kellett maradjon rendezvényünkről. Biztos vagyok benne, hogy a járványt a jövőben közösen leküzdjük majd, és egyre több és szebb rendezvényt tudunk ide hozni, Munkácsra, ebbe a csodálatos magyar házba” – jelentette ki a főkonzul.

Kopriva Attila, a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület elnöke arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a művészet formákkal, színekkel, ritmusokkal próbál üzeneteket közvetíteni, de ezek az eszközök semmit nem érnek, ha nem viszünk bele tartalmat. A tárlatról és a kiállító művészekről elmondta, hogy különböző művészeti társaságok tagjai állítanak most ki közösen, de mindannyian barátok, jó ismerősök, hisz gyakran megfordultak már együtt művésztelepeken, alkotótáborokban és kiállításokon.

A megnyitóünnepség végén Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök kérte Isten áldását mindannyiunkra, és arra szólította fel a művészeket, hogy segítsenek fájdalmakkal és bűnökkel teli világunkba Isten szépséges országának eljövetelébe vetett reményünket erősíteni.

Az esemény fényét emelte a Szerhij Dobos vezette Yes együttes – a duó népszerű klasszikus dallamokat játszott.

A Munkácsy Mihály Magyar Ház számára a magyar állam vásárolta meg és újíttatta fel a Munkács központi részén álló, 1912-ben épült, egykori Osztrák–Magyar Bank patinás, 1600 m² alapterületű, háromszintes épületét, amely nagyon lepusztult állapotban volt. A mára egykori fényében pompázó épület emeletén és tetőterében működik majd a hamarosan átadásra kerülő magyar ház, ahol banktörténeti múzeum kialakítását is tervezik. A földszinten kapott helyet az OTP Bank munkácsi fiókja, ahol további cégek számára alkalmas irodahelyiségeket is kialakítottak. Az elképzelések szerint az alagsorban az Osztrák–Magyar Monarchiát idéző étterem és kávézó működik majd, amelyek bérleti díjából szeretnék fenntartani hosszabb távon a munkácsi magyar házat. Egyelőre az biztos, hogy egy elhanyagolt régi épület újra Munkács ékkövévé válhatott, amelynek nemcsak a külső homlokzata, hanem belső terei is figyelemre méltó szépségűek.

Badó Zsolt