Egy éve tart a háború. Mikor lesz vége?

2023. március 6., 09:32 , 1148. szám

Hosszú ideje találgatták már a szakértők, politikusok, hogy mikor törhet rá Oroszország Ukrajnára, amikor végül – sajnos – megindult a támadás. Ekkor mindjárt arról kezdtek beszélni, vajon mikor érhet véget a háború. Számos jóslat szerint ennek már be kellett volna következnie. Így telt el egy év. Mégis, mikor lehet vége a háborúnak?

Alábecsülték az ukránokat, túlbecsülték az oroszokat

Az Ukrajnában dúló háború kezdettől eltér a korábbi, hagyományos fegyveres konfliktusoktól, s rendre kifog a szakértőkön. Végső soron aligha csodálkozhatunk ezen, mutat rá összeállításában a BBC News Ukrajina, hiszen az orosz támadás megindulásakor az agresszor fölénye repülőgépekben és harckocsikban körülbelül tízszeres volt, s igen jelentős túlerő mutatkozott hadihajók, rakéták tekintetében is. Ennek megfelelően az első jóslatok is gyors orosz sikert vetítettek előre.

„Több alapvető oka van annak, miért volt olyan sok elemző meggyőződve arról, hogy a háború néhány héten vagy hónapon belül véget ér” – mutat rá Natia Seskuria, a londoni Royal United Services Institute (RUSI) szakértője.

„Először is, sokan alábecsülték az ukrán nép vágyát, hogy harcoljon és megvédje hazáját, a társadalom ekkora szilárdsága és ellenállása meglepetés volt. Komoly feltételezések voltak arra vonatkozóan is, hogy Zelenszkij és kormánya engedni fog a nyomásnak.”

Másodszor – jegyzi meg Seskuria – tévesek voltak a várakozások az orosz hadsereg képességeit illetően. A Moszkva által a védelmi szektorban 2008-ban indított nagyszámú reform miatt tévhitek keringtek az „orosz hadsereg legyőzhetetlenségéről”. Ez arra késztette az elemzőket, hogy azt feltételezzék, Oroszország nyeri meg a háborút anélkül, hogy számottevő akadályba ütközne.

Harmadszor, senki sem számított arra, hogy Ukrajna erős támogatást kap a nyugati országoktól, különösen olyanoktól, mint Németország.

„Azt hiszem, ez még Pu­tyin számára is meglepetés volt” – mondja a RUSI szakértője.

Szakértők pálfordulása

Az első hetek bizonytalanságát követte a felismerés, hogy Ukrajna meglehetősen sikeresen áll ellen az orosz hadsereg nyomásának. Az oroszok hatalmas veszteségeiről szóló jelentések hatására a szakértők véleménye megváltozott, s egymást érték a jóslatok Ukrajna küszöbön álló győzelméről.

Sokan emlékezhetnek még Olekszij Aresztovicsnak, az Elnöki Hivatal korábbi tanácsadójának számos mémgyártót megihlető véleményére, miszerint 2-3 héten belül véget ér a háború. Igaz, néhány hónappal később Aresztovics közölte, hogy az ellenség kijevi műveletének végére gondolt, s nem az egész háborúéra. Jó néhányan azonban biztosra vették, hogy legfeljebb néhány hónapról lehet szó, s befejeződnek a harcok.

Olekszij Melnik, a Razumkov Központ kül- és biztonságpolitikai programjainak vezetője azok közé tartozik, akik elismerik a tévedésüket. Ő 2022 márciusában arra számított, hogy a súlyos veszteségek miatt az orosz vezetés rövid idő után megkezdi a tárgyalásokat az ukrajnai csapatkivonásról.

„Tévedtem abban, hogy az orosz lakosság mennyire érzéketlennek bizonyul a veszteségekkel szemben. Elismerem, hogy elszámítottam magam” – mondja.

Az amerikai hatóságok becslései szerint a háború egy éve alatt Oroszország mintegy 200 000 katonát veszített elesettekben és sebesültekben, az ukrán vezérkar szerint közel 150 000 orosz halt meg. Olekszij Melnik „abszolút fenoménnek” nevezi az orosz lakosság ilyen mérvű közömbösségét a rengeteg halott iránt.

Elhúzódó konfliktus

Az elemzők most út látják, hogy Oroszországnak még mindig rengeteg erőforrás áll rendelkezésére az elhúzódó háború folytatására, arra pedig nem lehet számítani, hogy az orosz társadalom tiltakozása rövid távon meghátrálásra készteti a Kreml urait.

A fő veszélyt ugyanakkor abban látják a szakértők, hogy ez a háború továbbra is „egzisztenciális kérdés” Vlagyimir Putyin orosz elnök számára. A győzelem az ő szemszögéből élet-halál kérdésévé vált.

„Putyin már nem hoz racionális döntéseket – véli Natia Seskuria. – Egyre kétségbeesettebben igyekszik elkerülni a vereséget. Ezért kész mindent bevetni a katonai erőfeszítések fokozására. Emiatt nehéz előre megjósolni az események jövőbeni alakulását racionális nézőpontból.”

Mégis, mikor érhet véget a háború?

A háború kiszámíthatatlansága ellenére még mindig sokan igyekeznek valamely dátumhoz, határ­időhöz kötni a harcok befejezését. Például az amerikai haderő egykori európai parancsnoka, Ben Hodges tábornok még 2022 szeptemberében azt jósolta, hogy az Oroszországi Föderáció az év végére visszavonul a megszállt területekről a február 24., azaz a háború kezdete előtti vonalakra. Előrejelzése nem vált be. Ám Hodges tábornok azóta újabb jóslattal állt elő: az ukrán hadsereg nyár végére felszabadíthatja a megszállt Krímet, és még idén véget vethet a háborúnak.

Ihor Romanenko nyugalmazott ukrán tábornok szintén úgy tartja, hogy 2023-ban véget érhet a háború. Megjegyzi azonban, hogy ennek feltételei vannak.

„Lehetséges, ha a (nyugati) technikát időben és megfelelő mennyiségben biztosítják. De a Nyugat mindig késik. E háború alatt folyamatosan” – mutatott rá.

Olekszij Melnik, a Razumkov Központ elemzője szerint most kezdődik a háború „döntő időszaka”.

„Jön a tavasz, amikor mindkét fél megpróbálja a saját offenzíváját vagy ellentámadását megvalósítani. És már most teljesen nyilvánvaló, hogy ennek az eszkalációnak a mértéke példátlan lesz” – állítja Melnik.

A háború további alakulására abból lehet majd következtetni, mi lesz az eredménye ezeknek az offenzíváknak/ellentámadásoknak – mondja az elemző.

Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főosztályának vezetője az Ukrajinszka Pravdának adott interjújában úgy vélte, Oroszország nem kívánja évekig húzni az ukrajnai háborút, éppen ellenkezőleg: igyekszik legalább némi sikert elérve mielőbb véget vetni a harcoknak.

„Oroszország minden lehetséges módon igyekszik minél gyorsabban véget vetni a háborúnak. De katonai blokkjuk továbbra is azt bizonygatja, hogy „képesek vagyunk rá, korlátozzuk magunkat Donyeck és Luhanszk megyékre, de mindenképpen megtesszük ezt, és aztán abbahagyjuk” – fogalmazott.

Szerinte az Oroszországi Föderációban vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a konfliktus elhúzódása Oroszország kezére játszik, de olyanok is, akik átlátják, hogy ez Ukrajnának kedvez.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég az Il Mondo olasz lapnak adott interjújában kijelentette, Kijevnek eltökélt szándéka gyorsan véget vetni a háborúnak, és nem elhúzni a konfliktust.

„Gyorsan lezajló háborúra készülünk, amely győzelemmel fog véget érni. Nagyon fontos, hogy ne fagyasszuk be ezt a konfliktust, ahogyan az 2014-ben is történt” – hangsúlyozta Zelenszkij.

Szerinte Ukrajna győzelmének már idén el kell jönnie.

 (zzz/bbc.com/pravda.com.ua)