Az Újvilág legrejtélyesebb civilizációja

Romok az Altiplanón

Az Andok nyugati és keleti fővonulata által közrezártan, kisebb részben Peru, nagyobb részben Bolívia területén terpeszkedik az Andok fennsíkja, a 3 600–4 000 méter magasan fekvő száraz Altiplano. Itt csak öntözéses földművelés folytatható, a nagy magasság miatt pedig a szinte állandó napsütés ellenére is hidegek a nappalok, s még hidegebbek az éjszakák. A mezőgazdálkodásra leginkább még a két ország határán hullámzó Titicaca-tó medencéje a legalkalmasabb, és itt állnak egy ősi város, civilizációs és birodalmi központ, Tiahuanaco rejtélyes romjai.

A 3 850 méteres magasságban fekvő város eredetileg a tó déli partján állt, kikötővel is rendelkezett, ám a vízszint csökkenése miatt ma már 15 kilométerre esik tőle. Amikor a medencében Kr. e. 1200 körül megjelent az öntözéses földművelés, Tiahuanaco még csak egy volt a tavat szegélyező városok közül, vízmérnökei zsenialitásának köszönhetően azonban Kr. e. 300 és Kr. u. 300 között nagyot fejlődött. A település mellett a Titicacába torkolló Katari folyó völgyében töltések és csatornák hatalmas hálózatát alakították ki. Hat méter széles, egy méter magas és 200 méter hosszú töltéseket emeltek, melyeken főleg burgonyát, kukoricát, kinoát (dél-amerikai gabonafélét) termesztettek. A töltések között három méter széles csatornák húzódtak, ezek vizével öntözték a töltésföldeket, míg tápanyagokban gazdag üledékükkel termékenyebbé tették a talajukat. Ráadásul a csatornák vize sajátos hőraktárként is működött: a napközben elnyelt hőt éjjel visszasugározva viszonylag állandó, enyhe mikroklímát hozott létre a töltések fölött, védve a növényeket az éjjeli hidegtől, s meghosszabbította növekedési időszakukat. A közelmúltban régészek és mezőgazdászok egy kísérlet keretében burgonyát termesztettek a fent leírt módon. S mi derült ki?  Míg a hagyományos módon 2,4, a modern mezőgazdasági technológiákkal pedig 14,5, addig a tiahuanacóiak módszerével 21 tonna hektáronkénti burgonyatermést értek el. Az adott terület éghajlati sajátosságai mellett nagyobbat, mint a modern technológiákkal. A roppant hatékony földművelés tette gazdaggá és így politikailag is erőssé Tiahuanacót, mely Kr. u. 400-tól előbb a Titicaca-medencére, majd a mai Peru délkeleti, a mai Bolívia nyugati és a mai Chile északi részére is kiterjesztette hatalmát, miközben további három, a Titicaca-tóba torkolló folyó völgyében is kialakították a fent leírt töltés- és csatornarendszereket.

Tiahuanacót kövezett utak kötötték össze a birodalom többi városával, a fővárosban pedig hatalmas szertartási központ épült, melynek nagy részét még nem tárták fel, de amely építmények láthatók, azok is lenyűgözők mind méretük, mind kidolgozottságuk révén. Az Akapana egy 200 x 200 méteres, hétszintes, 15 méter magas, T alakú, teraszos templompiramis, melynek oldalfalaiban vízelvezető csatornákat alakítottak ki. Esős napokon valószínűleg termékenységi rítusokat végeztek itt a csatornákon átfolyó víznek a dübörgő hangja közepette. Tőle északra található a Kalasaya, egy 135 x 130 méteres, magasított, négyszögletes tér, melynek falaira szabályos helyközönként roppant monolitokat állítottak. Ezek legnagyobbika 7,5 méter magas és kb. 10 tonna súlyú, de a többi magassága is meghaladja a 3,5 m-t. A falakban található struktúrák, sőt maguk a falak is meghatározott csillagcsoportok felé néznek, és megkönnyítették a nap-éj egyenlőségek, illetve a napfordulók meghatározását, így az építmény szertartások helyszíne mellett csillagvizsgálóként is működött. Több más építményen kívül Tiahuanaco egyik jelképe a szertartási központba vezető Napkapu, amit egyetlen szürkészöld andezittömbből faragtak ki, s 3,75 m széles, 3 m magas és 45 cm vastag. Keleti homlokzatán a bejárat fölött egy istenséget ábrázoló dombormű látható, két oldalán pedig frízcsoport sorakozik, melynek jelentése megfejtésre vár, egy hipotézis szerint viszont naptár, a 12 hónapot, valamint azok 30 napját jeleníti meg. Az épületek közt jellegzetes stílusú, a kezüket a hasukon keresztbetevő szobrok is állnak, míg az egyik templom falába fejszobrokat illesztettek. A szertartási központ és az egykori tópart között pedig Pumapunku, a város romos kikötője található, egy háromszintes templompiramissal, a kikötő T alakú mólójával és a hozzá tartozó két dokkal, mely építmények mindegyike hatalmas. Például a móló falai 5 méter magasak, míg két hosszanti fala 150 méter hosszú. A létesítmények építőkövei közt pedig 100–150 tonnás, gondosan megmunkált kőtömbök is találhatók.

Tiahuanaco építményeit simára csiszolt oldalú kőtömbökből, kötőanyag nélkül, száraz falazással építették meg. Ahol a kőtömbök között hézagok voltak, ott pontosan kidolgozott és beillesztett kisebb kövekkel töltötték ki azokat. Több kőtömbön többszörös bemélyedő faragásokat, kivágásokat alakítottak ki, melyek élei nyílegyenesek. Egyes falszakaszokon a különlegesen megmunkált kövek precíz faragások, illesztékek mentén illeszkednek egymáshoz, mely bemélyedő belső élek, illesztékek kialakítása még ma is nehéz feladatnak számít. A korabeli bronzvésőkkel pedig még nehezebb lehetett. Egyes köveken viszont mindössze pár mm széles és mély, teljesen egyenes vájatok húzódnak, melyekben pár cm-enként apró, egyforma furatok találhatók. Céljuk és elkészítési módjuk ismeretlen. A nagyobb épületek köveibe vízelvezető csatornákat vájtak, fúrtak, és a csatornákat bronzkapcsokkal rögzítették (a rezet itt nem ónnal, hanem nikkellel és arzénnal ötvözték.) Ez pedig azért különleges, mert a fémek építészeti alkalmazására egyetlen másik indián civilizációban sem akadt példa. S míg a többtonnás kőtömbök származási helyét ismerjük – a kőbányák 40–300 km-re esnek Tiahuabacótól –, addig az érclelőhelyek holléte még ismeretlen, s azt sem tudjuk még, hol készítették elő a fémeket a feldolgozásra.

Kr. u. 950 körül aztán hirtelen eltűnt a színről a tiahuanacói civilizáció. A különböző hipotézisek szerint vagy a Peru területén Kr. u. 1000-ig fennálló Huari Birodalom, vagy egy ismeretlen nép támadása, vagy nagyon erős aszály miatt néptelenedett el a város, omlott össze a birodalom. Mindenesetre ezután kis, önfenntartó, a civilizáció terén visszafejlődött települések alakultak ki a területen. S kik építették fel a civilizációt? A tudósok szerint a ma itt élő ajmara indiánok ősei. De miért nem építették újjá? Nem tudjuk. A Tiahuanaco területén továbbra is folytatódó régészeti kutatások viszont remélhetőleg válaszokat adnak megannyi kérdésre.

Lajos Mihály