Az első ország, ahol az uralkodónak nem volt teljhatalma

A Hettita Birodalom

Kis-Ázsia északkeleti részén, a mai Bogazköy falu közelében roppant kövekből egyberótt, romosan is impozáns városfal övezi egy ősi település feltárt maradványait. Ez Hattuszasz, Hatti, a hettita állam, majd a hatalmasra nőtt Hettita Birodalom egykori fővárosa, mely államalakulat a Kr. e. II. évezred derekán virágzott fel, s Egyiptom legfőbb riválisa lett a Szíria fölötti uralomért zajló harcokban.

A hettiták a Kr. e. II. évezred első felében tűntek fel a történelem színpadán, államszervezetük pedig Kr. e. 1550 körül alakult ki, mely merőben különbözött a kor többi államszervezetétől. A hettita királyok ugyanis nem voltak teljhatalmú uralkodók, csak elsők voltak a nemesek közül, akikkel együtt gyakorolták a hatalmat. A nemesi gyűlés, a pankusz, valamint a szűkebb nemesi tanács, a tuliasz rendszeresen összeült, és a királlyal együtt hoztak döntéseket a közügyekben. Sőt, a nemesek gyűlése a komoly bűnöket elkövető királyfiakat, de még a családtagjaikat jogtalanul megölető királyokat is halálra ítélhette. Emellett az uralkodó a nagyobb urak felett csak akkor ítélkezhetett, ha azt a pankusz adta a kezére. Megoszlott hát a hatalom, a hatalommegosztás elve pedig nagy lépés volt előre az emberi társadalomfejlődés útján.

Hegyes-völgyes országukban is megtermelték a szükséges élelmiszereket, öntözőművekkel érték el, hogy minél jobb legyen a termés, emellett vízvezetékeket is építettek, hidakat emelve pedig megkönnyítették a közlekedést. Az első nagy lovasszekeres birodalomtól, az Észak-Mezopotámiában felemelkedő, majd virágkorában, a Kr. e. XIV. század első felében a Tigristől az észak-szíriai tengerpartig és Kis-Ázsia délkeleti szegletéig terpeszkedő Mitannitól sajátították el a lótenyésztés minden csínját-bínját, és lesték el a harci szekeres harcászat fortélyait. Erős hadsereget hoztak létre, meghódították Kis-Ázsia nagy részét, Kr. e. 1400 táján pedig Szuppililiumasz királyuk Mitanni ellen fordult, s győzelmet aratott fölötte, melyet követően az utóbbi birodalom gyors hanyatlásnak indult. Emellett a nevezett uralkodó III. Amenhotep fáraó uralkodásának végén Egyiptom rovására Szíriára is kiterjesztette uralmát. Az idős és csak a fényűző udvari életnek élő III. Amenhotep mindezt tétlenül szemlélte, utóda, IV. Amenhotep pedig még kevesebb figyelmet fordított a már Mitannit is elfoglaló hettiták terjeszkedésére, annyira lefoglalta vallási forradalma. Szakított ugyanis az addigi sokistenhittel, és az egyiptomiul Átonnak nevezett napkorongot tette meg egyedüli istennek, s nevét is Ehnátonra (Átonnak kedvező) változtatta. Halála után zavaros idők köszöntöttek Egyiptomra, a még gyermekkorú Tutanhaton fáraónak a régi főisten, Ámon papjainak a nyomására már Tutanhamonra kellett változtatnia nevét, korai halála után pedig fiatal özvegye Szuppiluliumaszhoz fordult, hogy egyik fiát adja hozzá férjül. A herceg útnak is indult, ám azok az egyiptomi vezetők, akik ellenezték a házasságot, még útközben megölették. A hettiták bosszúhadjárattal válaszoltak a merényletre, szétverték az akkor épp fejetlen Egyiptom fejetlen seregét, s el is foglalták volna a Nílus menti országot, ha nem tör ki hadseregükben egy járvány, ami miatt vissza kellett vonulniuk.

Az új erőre kapott Egyiptom már I. Széthi fáraó alatt hozzáfogott az elvesztett elő-ázsiai területek visszafoglalásához, fia, II. Ramszesz pedig hatalmas sereggel vonult fel Szíriában, hogy visszaszorítsa a hettitákat, akik Muwatalisz királyuk vezetésével, ugyancsak hatalmas, mintegy 20 000 fős haderővel készültek fel az összecsapásra, s így került sor Kr. e. 1300 körül, az Orontész folyó mentén, Kades városánál a történelem addigi legnagyobb ütközetére, a kadesi csatára. II. Ramszesz az Ámon Hadtest élén haladt észak felé, mögötte a Ré Hadtesttel, valamint a tőlük leszakadt Ptah és Széth Hadtesttel, miközben Muwatalisz hadaival kört írt le Kades mögött, s délnek fordulva megkezdte II. Ramszesz bekerítését. A tervről tudomást szerzett fáraó futárokat küldött a többi hadtesthez, hogy erőltetett menetben zárkózzanak fel, ám Muwatalisz csapatai rázúdultak a Ré Hadtestre, azt szétverték, majd körülzárták Ramszeszt. A hettiták egyesével számolhatták volna fel az összes egyiptomi hadtestet, ha hirtelen a csatatérre nem érkezett volna egy kisebb, de fegyelmezett csapat, talán valamilyen tisztjelölt egység, mely egy szíriai kikötőben partra szállva nem indult volna meg, kapcsolatot teremtendő a főerők felé. Elszánt, gyors rohamával meglepte a hettitákat, II. Ramszesz pedig – példamutató bátorságának is köszönhetően – áttört az Orontész mentén gyengébb hettita gyűrűn, s még némi ellentámadásra is telt az erejéből. Így amolyan döntetlennel ért véget az ütközet, mely után a harcoló felek megosztoztak Szírián, sőt szövetségesi és kölcsönös segítségnyújtási szerződést is kötöttek, s ezzel pontot tettek az egyiptomi–hettita vetélkedés végére.  

Kr. e. 1200 táján aztán a tengeri népek támadása szétzúzta a Hettita Birodalmat, több töredékállamát pedig a felemelkedő Asszír Birodalom kebelezte be.

Lajos Mihály