„Emlékezzünk ’56-ra!” – Díjátadó ünnepség a KMNE szervezésében

2025. október 27., 15:28 , 1285. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén is meghirdette az „Emlékezzünk ’56-ra!” elnevezésű alkotói pályázatát. A lehetőséggel a szervezők arra próbálták ösztönözni a gyerekeket, hogy kreativitásukkal olyan pályamunkákat alkossanak, amelyek méltó emléket állítanak az 1956-os magyar forradalomnak. Az ünnepélyes díjátadót október 23-án tartották a beregszászi református templomban.

A pályázatra 93 tagcsalád küldte be munkáját, de összesen 99 kézműves alkotás, vers, ének és más ötletes megoldás született, amelyeket a szokástól eltérően ezúttal a szakmai zsűri helyett a közönség értékelt. A KMNE Facebook-oldalán közzétett pályamunkákra leadott szavazatok alapján 20 család nyerte el az első helyezést, 29 tagcsalád végzett a képzeletbeli dobogó második szintjén, míg 44 család lett harmadik helyezett.

A díjátadó résztvevőit elsőként Taracközi Ferenc református lelkipásztor köszöntötte, aki reflektálva az 1956-os budapesti eseményekre kiemelte: büszkének kell lenni a 69 évvel ezelőtti történések szereplőire, azonban fontos az is, hogy mindig legyen, aki továbbadja az utókornak az akkor történtek emlékét. Ezután Ábrány Krisztián görögkatolikus pap köszöntőjében a jó és a jobb közötti releváns különbségre világított rá.

Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője beszédében megköszönte a kárpátaljai magyar nagycsaládosoknak, hogy a nehéz körülmények ellenére szülőföldjükön maradnak és itt építik közösen, egymásba kapaszkodva gyermekeik jövőjét. „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság erőit összefogva tudjon cselekedni a kihívások kezelése, az elért eredmények megőrzése érdekében” – fogalmazott a diplomata, kiemelve, hogy a magyar kormány egyik fontos célja, hogy támogassa a külhoni magyarság szülőföldön való megmaradását és boldogulását.

Tarpai József, a KMNE elnöke köszöntőjében aláhúzta: „Mi, akik ma itt összegyűltünk és az egyesülethez tartozunk, Krisztus kezébe tettük az életünket, ezért biztos vagyok abban, hogy biztonságban vagyunk, hiszen Ő vigyáz ránk.” A KMNE elnöke elmondta, hogy nem véletlen az sem, hogy az alkotói pályázat ünnepélyes díjátadóját összekötötték az ösztöndíjprogram átadójával, hiszen „az ’56-os forradalom idején is a fiatalok voltak a bátrabbak, s mi is a fiatalokban bízunk, akik most még tanulnak, de ők a jövő”.

A felszólalásokat követően sor került a díjazottak ajándékainak átadására. A rendezvény keretében átadták a KMNE által a felsőoktatásban tanuló diákok számára meghirdetett ösztöndíjprogram díjazottjainak jutalmát is. Ebben az évben 54-en részesültek egyszeri támogatásban. Az alkotói pályamunkákat a Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatta, míg az ösztöndíjprogram a Rákóczi Szövetség és Michels Antal, korábban Beregszászban szolgálatot teljesítő plébános, jelenleg a Józsefvárosi Szent József Római Katolikus Plébánia plébánosának támogatásával valósult meg.

„Idén már nem első alkalommal hirdették meg a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének jóvoltából az ösztöndíjprogramot. Ezt azonban nem magunknak köszönhetjük, hiszen támogatóink nélkül nem jöhetett volna létre ez a program. Hetvennél is több diák pályázott, akik közül 54-en pozitív elbírálásban részesültek. Ez egy egyszeri pénzösszeg, amit megkapnak a diákok. [...] Nagyon pozitív volt számomra, hogy az önéletrajzokat, beszámolókat olvasva több diák is arról számolt be, hogy itt, Kárpátalján képzeli el majd a jövőjét. Fontos számunkra, hogy a KMNE is támogassa ezt” – mondta Dancs Katalin elnökségi tag.

Michels Antal örömét fejezte ki, hogy a KMNE tagcsaládjainak száma az elmúlt években jelentősen megnőtt. „Én magam is azt látom, hogy itt elkél a segítség, ezért elhatároztam, hogy támogatok néhány nagycsaládban élő fiatalt” – fogalmazott a plébános.

Az eseményen számos pályázónak lehetősége nyílt előadni a korábban beküldött munkáját, amelyek igazi meghitt hangulatot teremtettek a templomban.      

lexi