Vári Fábián László: Szellembeszéd

                            Csontváry Zrínyi kirohanása

                             című festményéhez

Írni, mint volt, ma ki lenne képes?

Az emléktár zárolt, a nyelv tehetetlen.

A látomás mannáján csak a festők élnek,

kik közbenjárót fizetnek a mennyben.

Csontváry csöndjét feltörtem egyszer:

drámámmal küszködött már napok óta,

de vívótőr lett most az ecset kezében,

s színeit ész nélkül döfködte, szórta.

Oda tett engem, mint holmi pojácát

Szigetvár szomorú színpadára,

de hogy a holdat leszakíthassam,

a varázsigét már nem adta számba.

A pogányból dúsan dőlt a mocsokszó –

bár sárkánytorokkal üvöltött volna!

Forogjon el már e nyomasztó színtér,

hadd következzék a valódi torna!

Jézus Allahhal jegyzéket váltott,

magzathalált halt így is a béke.

A mi Megváltónk magába roskadt,

s bánattal bámult öt nagy sebére.

Itt a köveknek is kínjai lesznek,

a bazalt visszaréved láva-korára,

a varjak a maguk módján temetnek,

de megpihenni, jaj, nem lelnek ágra.

A pokol ura már rohamot rendelt,

fegyenceit mind a vár ellen küldte,

a Halál a had élén dísztörökben

jön, s táncoltatja ménjét a kürtre.

Lendülnek mindjárt a boncsokos zászlók,

a szablyák vijjogva egymásnak esnek,

szépen ürülnek a megnyitott vénák,

a vasalt lólábak vérhabot vernek.

A Halál torkának ugrottam ottan,

de magát az ördög megsokszorozta.

Szerecsenjei kordonba fogták,

kölykeivel kelhettem csak birokra.

Szívekbe szaladt, belek közt viháncolt,

csattogva csonkolt a jó damaszt penge,

ám villant s robbant valami szemközt,

s én megérkeztem a totális csendbe.

Kisboldogasszony maga jött értem –

láncon acsargott még csak az este.

Megmosta tündöklő lábát a vérben,

fejem izsóppal bélelt kosárba tette.

A lenyugvó nap még visszahanyatlott,

s nyugtázhatta: már gyolcsban a lelkem.

Felleg rogyott az üszkös romokra,

de én már Uramban békére leltem...

Magyarjaim, ha felemlegettek

úgy négyszázötven esztendők múltán,

legyetek résen. Új áfiummal:

kolduló haddal vonul fel a szultán.

Kárpátalján Vári Fábián Lászlót senkinek sem kell bemutatnom, a József Attila- és Kossuth-díjas költő vidékünk szülötte. 1951. március 16-án született Tiszaújlakon. Az Együtt című kulturális folyóirat főszerkesztője. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője. Többkötetes szerző. Néprajzi és műfordítói tevékenysége is jelentős.

A Szellembeszéd című monumentális verse a Magyar Múzsa című kulturális folyóirat 3. számában jelent meg, 2018 márciusában. A költemény alcíme: Csontváry Zrínyi kirohanása című festményéhez. Művében gróf Zrínyi Miklósnak, Szigetvár hős védőjének szemszögéből mutatja be Csontváry híres festményét. „Oda tett engem, mint holmi pojácát / Szigetvár szomorú színpadára, / de hogy a holdat leszakíthassam, / a varázsigét már nem adta számba.”

A költő finoman, szinte észrevétlenül párhuzamot von a törökdúlás időszaka és napjaink között, hiszen Európát sosem látott mértékben fenyegeti az iszlám hódítás. S bár a Kisboldogasszony segítségével a szigetvári hős az Úrban örök békére lelt, kései utódait, azaz minket, óvón figyelmeztet a nagy veszélyre: „Magyarjaim, ha felemlegettek / úgy négyszázötven esztendők múltán, / legyetek résen. Új áfiummal: / kolduló haddal vonul fel a szultán.”

Lengyel János