A. Túri Zsuzsa: A lusta vallomása

Valamikor én is

hős akartam lenni:

hegyeket mozgatni,

hódítani jöttem,

úticélok nélkül nem lett aztán

semmi,

összecsaptak évek: hullámok

mögöttem.

Vágyból nem lesz házfal,

reményből se ablak,

nem látok már csúcsot, győztes

magasságot,

próbálom szeretni, amit elém

raknak

és hinni,

a közöny is életcél,

nem átok.

Valaha ragyogást ígértem és

hittem

lobogó éggel bélelve mellkasom

lehet kiválasztott a gyarló

is itt lent

mit mások keresnek, harc nélkül

megkapom.

Csillagport és holdfényt

fújtam hát a sorsra,

aranyozott mázba mártottam

a csendet

de mint riadt galamb reppen dörgő

szóra,

a hit messze szállt és

hát diadal sem lett.

Csak a vér tapad a hulló

puszta porhoz,

örök tűz se nő ki földi fájdalomból,

hiába emeltem éghez ezer titkot,

nem lettem több, mert csak

egy vagyok a sokból,

a szívem bár magasra felemelhet

itt-ott,

a por csak marad por, ha

bársonyba zárom,

a seb is marad seb a pókháló

alatt,

s amit az égre rajzoltam

csak álom,

szertefoszlik lassan,

súlytalan darab.

Lustának érzem magam, erőtlennek, kedvetlennek, elvesztettem az energiámat a nyári hőségben, amikor a hőmérő lelke gyakran kúszik a 40 fok fölé. Rengeteg a dolgom, én sosem unatkozom, de egyre nehezebben bírom magam rávenni arra, hogy elvégezzem a kötelességemet, megoldjam a feladataimat. Már napok óta halogatom, hogy felporszívózzam a lakást, hogy elmenjek a fodrászhoz, megvegyem végre az új telefontokot, hogy felhívjak egy barátot, hogy anyagot küldjek egy irodalmi lapnak, hogy megírjam ezt a versajánlót.

Nem ígértem semmit Zsuzsának – ez a verse az Irodalmi Kincsek Tára című oldalon jött szembe velem. Dr. Csontos Márta tette fel, szerkesztőtársam a Magyar Múzsánál.  Figyelmeztetésnek vettem, hogy sürgősen el kell végeznem az elmaradt feladataimat. A figyelmeztetés Genfből jött, a híres tó mellől, ahol egykor ráspoly oltotta ki Sisi királynő bús életét, ahol máig őrzik Jean Calvin, azaz Kálvin János székét, s ahol a Reformátusok Emlékművén ott vannak a magyar kálvinisták is. Hosszú évtizedek óta itt él A. Túri Zsuzsa, s tanítja a kis helvéteknek, hogy mi is az a magyar virtus.

A feladatok olyanok, mint a cápák fogsora: ha elvégeztél egyet, helyébe lép a másik – de legalább ezt a feladatot elvégeztem becsülettel. Olvassák figyelmesen!

Lengyel János