Digitális eszközökkel őrzik meg a helyi hagyományokat a Nagybégányi kistérségben

2026. szeptember 5., 10:34

A kulturális örökség feltárását, a fiatalok digitális készségeinek fejlesztését és a határon átnyúló kapcsolatok erősítését egyaránt szolgálja a „STEM hagyományőrzés az oktatásban” című projekt. Az európai uniós program hivatalos nyitókonferenciáját a makkosjánosi Helikon Hotelben rendezték meg jelképesen szeptember 1-jén, a tudás napján. A konferenciára pedagógusokat, önkormányzati vezetőket és az oktatási folyamatban részt vevő szakembereket is meghívtak.

A Nagybégányi kistérség életében mérföldkőnek számító kezdeményezés az Interreg NEXT Románia–Ukrajna Program támogatásával valósul meg. A kistérség első alkalommal vállalt vezető partneri szerepet egy nemzetközi európai uniós pályázatban. A projekt romániai résztvevője a Szatmár megyei Kálmánd község önkormányzata, szakmai partnerként pedig az ungvári székhelyű Európai Kezdeményezések Központja kapcsolódott be a munkába.

A konferencia résztvevőit Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke is köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a decentralizációt követően különösen nagy jelentőségük van azoknak a programoknak, amelyek új fejlődési lehetőségeket teremtenek a helyi közösségek számára.

Nagy Anna, a Nagybégányi kistérség polgármestere történelmi pillanatnak nevezte, hogy az önkormányzat partnerként vehet részt egy európai uniós programban. Kiemelte, hogy ez a szerep a megszokottnál több felelősséggel és feladattal jár, ugyanakkor fontos tanulási lehetőséget is jelent a kistérség munkatársai számára.

A polgármester szerint a kisebb önkormányzatok helyi költségvetéséből nehéz jelentősebb beruházásokat finanszírozni, ezért a nemzetközi pályázatoknak meghatározó szerepük lehet a települések fejlesztésében. A mostani projekt során nemcsak új eszközökhöz és infrastruktúrához jutnak, hanem olyan tapasztalatokat is szereznek, amelyeket a későbbi pályázatok előkészítésében és megvalósításában is felhasználhatnak.

Az együttműködés szakmai hátterét az Európai Kezdeményezések Központja biztosítja. A szervezet nagy tapasztalattal rendelkezik az európai uniós pályázatok megírásában és lebonyolításában, így a teljes projektidőszak alatt segíti a két önkormányzat munkáját.

Natália Nosza, a központ elnöke elmondta, hogy Kárpátalján egyedülálló kezdeményezés indul útjára. A program középpontjában az oktatás, a helyi kulturális értékek népszerűsítése, valamint a gyermekek hagyományőrző munkába történő bevonása áll.

A projekt megvalósítására 18 hónap áll rendelkezésre, és a legfontosabb cél a Nagybégányi kistérséghez és Kálmándhoz kötődő kulturális örökség feltárása és digitális megőrzése.

A gyűjtőmunkába a helyi iskolák tanulóit is bevonják. A diákok felkeresik településük történelmi és kulturális szempontból jelentős helyszíneit, régi épületeit és templomait, emellett megismerkednek a még élő népszokásokkal, mesterségekkel és hagyományos tevékenységekkel. A feltárandó értékek között szerepelhet például a pokrócszövés, a hagyományos lekvárfőzés, valamint számos olyan helyi történet és szokás, amelyet ma még őriznek az idősebb nemzedék tagjai.

A részt vevő iskolák számítógépeket, kamerákat és más digitális eszközöket kapnak. Ezek segítségével a gyerekek fényképeket, videófelvételeket, interjúkat és egyéb dokumentumokat készíthetnek. Az összegyűjtött anyagot rendszerezik és digitalizálják, hogy a helyi értékek ne merüljenek feledésbe, hanem a következő generációk számára is hozzáférhetők maradjanak.

A fejlesztés részeként Nagybégányban és Kálmándon is egy-egy, mintegy száz négyzetméteres szabadtéri oktatópavilon épül. Ezek az építmények közösségi műhelyként és rendhagyó tanórák helyszíneként szolgálnak majd. A Nagybégányi kistérség emellett egy kisbuszt is beszerezhet, amellyel a diákokat és a technikai felszerelést szállíthatják a gyűjtőutak során.

Kálmánd községben a pavilon mellett egy multifunkcionális játszótéri eszköz kialakítását is tervezik. Sütő Imre polgármester elmondta, hogy a település közössége sváb gyökerekkel rendelkezik, ezért a projektben kiemelt szerepet kap a helyi sváb hagyományok feltárása és továbbadása is.

A partnerek abban bíznak, hogy a most elindított együttműködés sikeres lesz, és a jövőben újabb közös programok, valamint fejlesztések előtt is utat nyithat.

KV