A Kárpátalja Megsegítése Program kuratóriumának nyilatkozata

2001. március 23., 01:00 , 10. szám

A kuratórium a kárpátaljai magyar intézmények és a lakosság megsegítésére, illetve az 1998-as árvízkárok enyhítésére tett erőfeszítések eredményesebbé tételére, a támogatások összehangolására jött létre. Tagjai között megtaláljuk a magyar társadalmi szervezetek és a történelmi egyházak képviselőit. Eddigi tevékenysége során mintegy 90 pályázatot vizsgált meg, aminek eredményeképpen közel 70 intézmény, illetve több száz árvízkárosult jutott támogatáshoz. A kuratórium szorosan együttműködött a HTMH-val és az MVSZ segélyszolgálatával.

A 2001 márciusában bekövetkezett, az előzőnél is nagyobb árvíz újra megköveteli a segítség öszszehangolását, a segélyezők közötti hatékony információcserét. Ezért a kuratórium a különböző forrásokból összegyűlt segélyek hiteles és eredményes felhasználása érdekében továbbra is kész a HTMH-val és a különböző társadalmi és segélyszervezetekkel való együttműködésre. Ezzel párhuzamosan a testület sajnálattal állapítja meg, hogy az MVSZ segélyalapjával való együttműködés megszűnt, a 17 magyar iskolának és egyházi intézménynek még a múlt év őszén megítélt támogatásokat a segélyalap máig sem adta át, illetve Kárpátaljára irányuló árvízi támogatásaikat helyi politikai érdekeltségeiken keresztül kívánják szétosztani.

A kuratórium az árvíz okozta helyzet, illetve Ukrajna gazdasági helyzete súlyosságának tudatában kéri, hogy a külföldi adományozók a támogatások szétforgácsolása elkerülése, illetve azok célszerű felhasználása érdekében adományaikat az alábbi számlára juttassák el:

Mocsáry Lajos Alapítvány, OTP banki számlaszám: 11786001-20043506;

átutalási jel a nem Magyarországról érkező pénzadományok fogadásához: OTPVHUHBAXXX-

A kuratórium felkéri az árvíz sújtotta települések vezetőit, hogy a helyi egyházak és társadalmi szervezetek képviselőivel közösen alakítsanak bizottságot a célból, hogy azok az állami kárfelmérés, illetve a helyi ismeretek alapján összeállítsák a legrászorultabbak listáját, valamint meghatározzák az újjáépítési munkák, illetve támogatások prioritását.

A testület köszönetét fejezi ki Szakács Zoltán főkonzulnak, illetve az ungvári főkonzulátus valamennyi munkatársának az árvíz ideje alatt kifejtett áldozatos munkájukért.

Dr. Soós Kálmán, a kuratórium elnöke