Oravecz Imre: Új-Szajla
Most a nyárikonyhából lett kis ház megtartása,
most a megmaradt telekrész bekerítése,
most egy kuvasz beszerzése a berni pásztor mellé,
most a disznóól, a tyúkól, a szénapajta, a fészer lebontása,
most kutyaétel-főzőhely kialakítása,
most új kapu nyitása az utcai oldalon,
most meggyfák, bukszusbokrok telepítése,
most a volt baromfiudvar befüvesítése,
most a madáretető összeütése,
most szín emelése az autónak,
most tűzrakóhely létesítése az autószín mögött,
most a víz, a gáz bevezettetése,
most gázkonvektor, vízmelegítő beszereltetése,
most a terasz eltakarása oldalfallal a szomszéd szeme elől,
most az ajtók, ablakok áthelyeztetése,
most a földszinti helyiségek átalakítása nappalivá és konyhává arra az időre,
mikor már nem tudok felmenni a lépcsőn az emeletre,
most veranda csináltatása, honnan majd a naplementéket nézhetem,
most kandalló rakatása a nappaliban,
most a falak külső szigeteltetése a tél hidege ellen,
most fáskamra és szerszámoskamra építtetése,
most pince készíttetése krumpli- és zöldségtároláshoz,
most a ház és a melléképületek összekötése járdával,
most japán kőlámpás felállítása a kapu közelében,
most csúszásgátló elhelyezése a fürdőkádban,
most egy kényelmes, nagy karosszék vásárlása,
melyben órákig ülhetek az ablak mellett és nyugodtan elbóbiskolhatok –
még mindig azt hiszed,
hogy berendezkedhetsz itt az öregségre,
hogy kibírod majd egyedül,
hogy beéred az árnyakkal?
Valóban ilyen az ember. Ilyenek vagyunk. Csak még ezt, csak még azt, csak még egy kicsit ebből, abból, aztán vissza az egész, aztán megint elölről... Nincs megállása. Nincs megnyugvása. Nincs semmi, amiben biztos lehet, hogy többé nem változtat rajta. Mert mindig előjön valami, mindig meglátja, mennyire nem jól van az, ahogy van, mindig változtatnia kell ezen-azon, pedig valójában nem szeretne semmit tenni. Ó, Istenem, hogy mikor leszek én már rendben – mondogatja, és nem is gondol arra, hogy sohasem érheti el az elégedettséget. Amikor pedig annyira elfárad, hogy még mozdulni se tud, akkor megígéri, hogy ezután már egy szalmaszálat se fog megmozdítani... A nyomasztó egyhangúság, a napról-napra-hajsza mindenkit ledönt a lábáról, az idegeit felőrli, kikezdi még az álmait is, pedig azt hisszük, az csak a maga törvényeit ismeri – ám Oravecz Imre verse minden látszat ellenére mégsem erről szól.
Sokkal inkább arra figyelmeztet: nincs végső „berendezkedés”, nincs semmi, ami véges lenne, nincs olyan állapot az életünkben, amelyet – úgymond – elérünk. Az elért állapot a következő nyugtalanság kezdete és indítóoka. De mi lesz majd azon az utolsó napon, abban az utolsó nyugtalanságban? – ezt kérdi látatlanban is a vers, nem is kell kimondania a kérdést...
Penckófer János
