Kölcsey Ferenc: Huszt
Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi! Mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
Nagyon sok minden van, amire feltétel nélkül büszke lehet a kárpátaljai magyar ember, elsorolni se tudnánk, mennyi minden – hál’ Istennek. Nagyon röviden és leegyszerűsítve, azt lehet mondani, hogy csak a mindenkori Kárpátaljával tekinthető egésznek a magyarság, miközben pedig a kárpátaljai rész is magában hordja az egész nemzet gazdagságát. Hogy miként is van ez egész pontosan, abban segít eligazodni Kölcsey Ferenc Huszt című rövid verse...
A huszti romvár, a mi Husztunk ihlette meg Kölcsey Ferencet – a Himnusz (Hymnus) megíróját –, hogy ezt a költeményét létrehozza. Szembeötlően rövid ez a vers, de a Husztban található az a sor, amelyet mindenki – azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy kivétel nélkül mindenki – ismer. Mert ez a mondat, hogy „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl” úgy válik a tudásunkká, akárcsak ezek a gondolatok: „Isten, áldd meg a magyart / Jó kedvvel, bőséggel, / Nyújts feléje védő kart, / Ha küzd ellenséggel”. Észrevétlenül sajátítjuk el, egyszer csak azt vesszük észre magunkon, hogy ismerjük és kész. Legfeljebb azt nem tudjuk róla – mármint a „Hass, alkoss, gyarapíts...” kezdetű mondatról –, hogy Kölcsey Ferenc írta, meg hogy a Huszt című verséből való...
„Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl” – ilyen egyszerű ez. Benne van az egész világ: filozófia, vallás, életcél, önkiteljesítés, elhivatottság, szeretet – és ki tudja, hogy még mi minden. Összefogja az egyéni életet a közösségivel, a részt az egésszel. Érdemes elgondolkodni ezen...
Penckófer János