Aki ezt vállalja, az megszállott vagy ...

Kamionsofőrök: romantika és realitás

2001. november 30., 01:00 , 46. szám

Negyventonnás gépjármű, évente több tízezer meg­­tett kilométer; számtalan ország, gyönyörű tájak, kultúrák megismerése – min­dezt elmondhatjuk egy kamionsofőr életéről. De a dolog ennél lényegesen bonyolultabb, és gyakran veszélyesebb is.

Józsi és István például, akikkel a csapi kamionterminál előtt találkoztunk, Magyar­országról szállítanak. Az év mintegy 300-320 napján úton vannak. Épphogy csak átlépik a magyar határt, lecserélik egy „belföldissel” a „futót”, és már indulnak is vissza. Pedig mindkettőjüknek van családja. Találkozásunkkor Józsi éppen mobilon beszélgetett több hónapja nem látott feleségével és gyermekeivel. Most éppen Moszkvába, onnan pedig Finnországba tartanak. Ezután, ha szerencséjük van, és nem kapnak újabb fuvart, végre láthatják a családjukat…

A kamionsofőr otthona a teherautó fülkéje: itt alszik, étkezik, pihen stb. Tisztálkodni általában a pihenőhelyeken szoktak, ahol legtöbbször zuhanyozni is lehet. Étrendjüket főként hideg ételek alkotják, de a törvényesen előírt pihenők miatt néha jut idejük a főzésre is, amit a legtöbben kis hordozható gáztűzhelyen oldanak meg.

A sofőrök szabályzat által előírt munkaideje naponta 9 óra, amit három óránként 45 perces pihenőkkel meg kell szakítaniuk. A nyugatiak – s most már a magyarországiak is – kénytelenek betartani az előírásokat, mivel a minden gépkocsiba kötelezően beszerelt talográf-korongnak köszönhetően a rendőrök, illetve a munkáltatók két hétre visszamenőleg is ellenőrizhetik, mennyire tartotta be a vezető az előírt munka- vagy pihenőidőt, esetleg nem lépte-e túl a sebességhatárt. Ha szabálysértést követnek el, az akár 60-70 ezer forintjába is kerülhet a sofőrnek.

Józsi 1976. óta ül a volánnál, István néhány évvel később kezdte, de mindketten jónéhány nyugati és keleti, volt szocialista országot megjártak.

Hogy mi a különbség Nyugat és Kelet között?

– Ég és föld – mondja Józsi. – Ott korrektek a rendőrök, a vámosok, nem úgy, mint a FÁK-tagállamok területén. Például itt, Csapnál István tegnap 18 óra tájt, én pedig 20 órakor érkeztem be a vámterületre. Most majdnem délután két óra van. Mi tartott ennyi ideig? Hát az, hogy a Tisza-hídtól a kamionterminál elhagyásáig 17 kontrollpecsétre van szükség, amelyek darabjának beszerzése majd egy órát vesz igénybe…ha „kenjük a kerekeket”.

Hogy ez utóbbi kifejezés mit jelent, azt a sofőr az olvasó fantáziájára bízza. Majd hozzáteszi:

– Ez a „kenés” a fizetésemet terheli. De ugyanezt a magyar vámosok is megcsinálják a FÁK- országokbeli kamionosokkal, legfeljebb ritkábban.

A ternopoli Szása is átélte mindazt, amiről magyarországi kollégája beszélt. Ő már többször került olyan helyzetbe, amikor „meg kellett kennie a kereket” a magyar vámon, hogy gyorsabban haladhasson. De hozzáteszi, azért nem minden alkalommal van így.

Vologya Rovnóból indult, s Bécsbe tart. Szerinte a nyugati vámosok, rendőrök össze sem hasonlíthatók a hazaiakkal. Amikor a hazai viszonyokról érdeklődöm, elmosolyodik és csak ennyit mond: arról inkább ne beszéljünk.

Józsi és István szívesen mesél „keleti” tapasztalatairól. István például, aki 29 éve nem ivott alkoholt, nevetve meséli, hogy amikor megállította egy rendőr, a hagyományos „leheljen rám” technikával azonnal megállapította, hogy két sört ivott. Természetesen egy kis jatt azonnal megoldotta a problémát.

–Szerencsére még nem szenvedtem balesetet, de ha látok is ilyet, továbbhajtok, mert előfordulhat, hogy végül engem tesznek meg bűnösnek – meséli Józsi. – Az egyik kollégámba Orosz­országban beleszállt egy személygépkocsi, s a helyszínelő rendőr azonnal letámadta: miért jött ide? Ha nem jön, nincs a baleset.

Mint mondják, bármilyen szabálysértésről legyen is szó, a gyors haladás érdekében inkább jattolnak a rendőröknek, mert ha törvényesen akarnának eljárni, az több napjukba is belekerülne. Ezt pedig nem engedhetik meg maguknak.

Legalább ennyire aggasztónak tartják a közbiztonságot a FÁK-tagállamokban. Csak az ismert, őrzött parkolókban mernek éjszakázni vagy pihenni, mivel bárhol előfordulhat, hogy felvágják a kamion ponyváját, leszívják az üzem­anyagot, ellopják a pótkerekeket vagy elrabolják az egész kamiont.

Ami az útviszonyokat illeti, azok közismerten rosszak. A legnagyobb megpróbáltatást a Kárpátokon való átkelés jelenti télen. A jeges, alig takarított utakon még hólánccal is csak nehezen kapaszkodnak fel a megrakott tehergépkocsik a hágókra, ha pedig megállni kényszerülnek, szinte bizonyos, hogy önerejükből képtelenek újra elindulni.

– Ilyenkor a helyiek 60-70 márka vagy 20-30 USD fejében traktorokkal szívesen felhúznak az emelkedő tetejére – meséli az egyik sokat tapasztalt pilóta. – Azt is hallottam már, hogy esetenként a hágókra felvezető utakat szándékosan fellocsolják a helybéliek, hogy a kamionosok segítségre szoruljanak.

S hogy a fentebb olvasottak ellenére mégis miért lesz valakiből kamionsofőr? Hadd idézzem ezzel kapcsolatban egyikük megállapítását: „Az embernek vagy pénzre van szüksége, vagy megszállott, vagy hülye! Nekem előbb pénzre, volt szükségem, aztán beleszerettem a járgányba, ennyi év után pedig már hülye vagyok, hogy csinálom.”

kz