Hol van a szürtei templomtorony párja?
Megújul a templom
Mellette – tartja a helyi anekdota. Valóban, Szürte büszkélkedhet Kárpátalja egyetlen kéttornyú református templomával, melyet 1822 és 1898 között építtetett a falu hívő közössége. A szürteiek úgy tartják, templomukra azért került két karcsú harangtorony, mert a falu egykori két földesura nem tudott egymással megegyezni, így mindegyikük egy-egy saját tornyot építtetett. Ennek némileg ellentmondanak azok a történelmi feljegyzések, melyek szerint az Isten házának építése épp a falu híveinek szegénysége miatt haladt nehézkesen, és tartott több évtizedig.
A templom tavaly megkezdett felújítása azért várhatóan sokkal gyorsabb ütemben zajlik majd, mint az építés, ami részben a Gustav Adolf Werk németországi segélyszervezetnek köszönhető. A külső burkolat cseréje az ősz folyamán már be is fejeződött: időtálló műkő vakolat került a templom falaira.
Az idei év tervei között szerepel többek között a falak belső burkolatának felújítása, egy korszerű esővíz-elvezető rendszer kiépítése, valamint a faburkolat, a padlózat és padok teljes cseréje is – tudtuk meg Fodor Gusztáv helyi lelkésztől.
– Az őszi munkálatok során nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a templomfelújítást valóban közös ügyének érzi a gyülekezet, s mindenki igyekszik is kivenni belőle a részét – folytatta a lelkipásztor. – A kárpátaljai református hívek általában ragaszkodnak templomaik megújulásához, ez hozzátartozik az istenszeretetükhöz: ha szeretem Istent, akkor ennek az Ő házán is meg kell látszania. Úgy érzem, a mi esetünkben is nagyrészt ez motiválta a hívek segítő szándékát. Egyelőre csak a munka egy része van mögöttünk, de hisszük, hogy az idén sikerül további támogatókat, mecénásokat találni az elképzeléseink megvalósításához és ősszel már hálaadó istentiszteletre hívogathatjuk a környező települések református gyülekezeteit.
P. Zs.