Szabadulás a szenvedély fogságából
Missziós központ Csongoron
1997. szeptember 29-én indult a Csongori Szenvedélybetegeket Gyógyító Misszió első hete 15 gyógyulni vágyóval. Azóta számtalan élet jött rendbe a közreműködésükkel. Volt, akit a családtagok hoztak, mások maguktól jöttek, miután látták a gyógyultak rendezett családi életét, s miután megannyi próbálkozást követően már önmaguktól is megundorodtak. Az eltelt időszak tapasztalatairól kérdeztük Pocsai Sándort, a misszió vezetőjét.
– Milyen félelmekkel, elvárásokkal érkeznek önökhöz az emberek?
– Valamennyien tönkrement idegrendszerrel, szervezettel, sokan halálfélelemmel érkeznek. Volt olyan betegünk, aki 36-szor volt elvonókúrán, mielőtt ide jelentkezett. Egy másik szenvedélybeteg tizenkétszeri sikertelen próbálkozás után nálunk tudott lemondani az italról és a cigarettáról is, s azóta ő az egyik legbuzgóbb munkatársunk. A felesége visszatért hozzá, rendeződött az élete, ő az egyik bizonyítéka annak, hogy pokollá vált életből is lehet még Isten országa. Isten ilyet is tud tenni, és csak Ő teheti meg ezt.
– Mit a legnehezebb elhordozni a velük dolgozó missziósoknak?
– Nem az alkoholizmussal való küzdelem a legnehezebb, nem is a hajléktalanság vagy a családból való kiszakadás jelent gondot, hanem az okkultizmus. Mielőtt valaki hozzánk kerül, sok helyet bejár, s nem maradnak ki a természetgyógyászok, a jósok, a kuruzslók sem. Volt, aki hatszor próbálkozott öngyilkossággal, mindannyiszor néhány nappal az efféle „szeánszok” után. A legszomorúbb, hogy sokszor vallásos emberek is ördögi praktikákhoz folyamodnak, tekintet nélkül arra, mennyibe kerülnek azok. Néha sokkal egyszerűbb az alkoholizmustól szabadulni, mint az okkultizmustól, mert az alkoholbetegségbe észrevétlenül csöppen bele az ember, az okkultizmus viszont tudatos. A munkatársakon kívül a gyülekezetek tagjai is segítik imádságaikkal a missziót. Ez a legkevesebb, ugyanakkor a legtöbb, amit tehetünk.
– Milyen beteg számít „nehéz esetnek”?
– A „vallásos” emberrel a legnehezebb. Maga akarja feltornászni magát, nincs szüksége Isten segítségére, ezért ő esik a legtöbbször vissza. Különbnek érzi magát az ateistánál, mindent tud, de semmin nem változtat. Nem a Biblia Istenét ismeri, hanem egy saját istent alkot magának.
– Minden bizonnyal voltak sikerélményeik is.
– Minden gyógyító alkalomnak megvan a maga öröme. Ami általános bennük, az az, hogy tehettünk valamit ezekért az emberekért. Mi csak a magvető munkáját végezzük, a növekedést Isten adja. Jó látni, hogy aki egyedül érkezik, következő alkalommal nemritkán elhozza a feleségét is. Valósággal megszépül az arcuk a gyógyító alkalom két hete alatt.
– Milyen tanulságokkal szolgált az elmúlt időszak?
– A legfőbb tanulság az, hogy nem lehet sablonosan végezni a missziót, minden alkalom különbözik valamiben. Ha nem éljük bele magunkat a helyzetükbe, nem értjük meg őket, ha pedig túlságosan beleéljük magunkat, akkor rajtunk marad a nyomorúságuk. Az alkalmak nemcsak a betegeket építik, hanem minket, munkatársakat is. A gyógyulni vágyók a nulláról indulnak, nincs bibliaismeretük, nem vallásosak, de nyitottak az ige iránt, ezért tud Isten munkálkodni bennük.
Olasz Tímea
