Tudatosan tanuljanak olvasni

Dóra néni tanodája

A nagyberegi elsősök egy része különleges helyzetben van. Délelőtt az iskolában falatoznak a tudás fájáról, délután Tóth Dórához járnak anyanyelvi foglalkozásokra. A tanítónő egy híján harminc évig dolgozott a nagyberegi középiskolában, egy évet Magyarországon töltött, majd hazatérve a könyvtárban tartott foglalkozásokat az 1-4. osztály tanulóinak, később pedig egyik lakószobáját alakította át osztályteremmé.

– Asztalokat kértem – meséli a tanítónő –, felszereltettem egy táblát a falra, és itt folytattam a foglalkozásokat. Eleinte vegyes csoportjaim voltak, tartalommondással, versekkel, kommunikációs gyakorlatokkal, hangképzéssel foglalkoztunk. Azután szüleim betegsége miatt két évig szünetelt a korrepetáció. A kis unokám idén első osztályos lett, s miután elkezdtem vele foglalkozni, sorra jöttek hozzám a szülők. Lényegében mind a tanítványaim voltak valaha, s amikor hozták a gyerekeiket, nem tudtam nekik nemet mondani. Jelenleg 14 tanítványom van, többet nem tudok vállalni, ugyanis nem férnek be a kis szobába.

– Mivel foglalkoznak itt a gyerekek?

– Főleg szókincsfejlesztő, kommunikációs, olvasástechnika-fejlesztő gyakorlatokat végzünk. Az a tapasztalatom, hogy nem tudnak a gyermekeink beszélni, összeszorítják a fogukat, és nem érteni, mit mondanak. Emellett tanulunk olvasni, írni, s szinte minden alkalommal tanítok nekik egy négysoros versikét, melyben az éppen tanult betűk szerepelnek.

– Hogy fogadta a kezdeményezést az elsősök tanítónője?

– Eleinte igen hidegen, de aztán megmagyaráztam neki, hogy nem ellene dolgozom, hanem neki segítek. Én már nem törtetek sehová, csak a gyerekekért dolgozom.

– Milyen módszere van a betűk tanítására?

– Megismerkedtem a különböző tanítási módszerekkel, de egyi­ket sem tartottam meg­felelőnek önmagában. Mi az analitikus-szintetikus mód­szer szerint tanítunk, ezen belül az én technikám sajátossága az, hogy legelőször a magánhangzókat tanítom meg, ez segíti később a gyorsolvasást is. A tanév elején fényképet hozatok a gyerekekkel, beszélgetünk a családról, majd azt mondom, hogy a betű a hangnak a fényképe. Amikor a képzőt végeztem, azt tanították, hogy a hasonló betűket egymástól távol kell oktatni, nehogy összezavarja őket a gyermek. Ennek épp az ellenkezője igazolódott be: ha egymás mellett látja, jobban feltűnik neki a különbség. A magánhangzó­párokat egyszerre tanítom, és azt mondom, hogy az a és az á ikerpár, az o, ó, ö, ő pedig négyesikrek. Egy hét alatt megismerkednek így az összes magánhangzóval, ezután következik az összeolvasás. A késleltetett írást tartom elfogadhatónak. A betűelemeket decemberig gyakoroltatom a gyerekekkel anélkül, hogy nevén nevezném a betűket, majd a hasonló betűk írását egyszerre tanítom, így február végére megtanulnak írni.

– Úgy tudom, könyvet ír a nebulók számára.

– A könyv elkészült, Betűvilág – Mesevilág a címe, Kijevből meg is kaptam az engedélyt, hogy kiadhassam. Most az a problémám, hogy ők lembergi illusztrátorokat akartak alkalmazni, amibe én nem egyeztem bele. Ha egyszer kárpátaljai magyar gyermekeknek szántam a könyvet, ne legyenek benne ukrán motívumok.

– Mitől más ez, mint az eddigi tankönyvek?

– Sokkal gazdagabb szavakban, mivel a gyermek hajlamos úgy olvasni, hogy oda sem néz, kívülről megtanulja a szöveget. Van benne szótagolt és írott szöveg, mert gyakran a saját írását sem tudja kiolvasni a gyermek. Tettem bele tudáspróba oldalakat, írásmintát, találós kérdéseket, verseket. A könyvnek van A és B oldala a különböző képessé­gűek számára. A végére hos­szabb szövegek kerültek, így az olvasókönyvet is helyettesítheti. Fontos, hogy a gyermek tudatosan tanuljon meg olvasni, egyedül fedezze fel, hogyan jön létre a szó.

O. T.