Hobo: Ne adjuk fel magunkat

Kárpátalján is lesz majd folytatása az előadásnak

„A Vadászat igazi mondanivalója az, hogy ne adjuk fel magunkat, akármilyen a világ, akármilyen a politika, a hatalom. Ne adjuk fel magunkat, mi vagyunk többen. Ne engedjük manipulálni magunkat, még akkor sem, ha ez nagyon nehéz is. Mi különbek vagyunk bármiféle hatalomnál.” (Földes László, Hobo)

A Beregszászi Művelődési Központban a Hobo Blues Band és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában mutatták be a budapesti együttes Vadászat című albuma színpadi változatának premierjét. A közönség vastapssal jutalmazta a produkciót. Aki eljött, felejthetetlen élménynyel lett gazdagabb. De hogyan élték meg az előadást a színészek, a zenekar, milyen volt rendezői szemmel a darab?

Vargha József („hajtó”): – Az előadás kemény, megfeszített munka eredményeként jött létre. Rendkívüli teljesítmény volt ez a színtársulat tagjaitól és a Hobo Blues Band részéről egyaránt. Boldog vagyok, hogy ilyen örömet tudtunk szerezni a beregszászi közönségnek.

Kristán Attila („vad”): – Iszonyatosan fárasztó volt a vad szerepe, ennek ellenére nagyon örülök, hogy eljátszhattam. Ami az előadást illeti, elmondhatjuk, hogy megszületett, és a közönség reakcióiból ítélve nagyszerű.

Vass Magdolna („nimfa”): – A mindennapos próbák rendkívül megterhelték a hangszálakat. Bár nem volt túlzottan sok szövegem, mégis fárasztó volt.

Kátya Alikina („nimfa”): – Már a főpróbán elment a hangom és az előadásra sem lett tökéletes, de mindent megtettem, hogy a közönség ezt ne vegye észre. Most már alig bírok suttogni.

Gyenge Lajos (HBB, dob): – Fantasztikus volt. Életem egyik legszebb élménye marad ez az előadás. Most még igazából a koncert hatása alatt vagyok, de tudom, holnapra se sokat változik majd az az érzés, amit ma itt átéltem. S ezzel így van az együttes többi tagja is.

Szabó Imre („hajtó”): – A fél sertést, amit a színpadon feltrancsíroztunk, nem béreltük, hanem egyszerűen megvettük. Egyelőre ez tűnt az olcsóbb megoldásnak, mert egy „mű” fél „vad” elkészíttetése többe kerülne. Ami a hús sorsát illeti, saslikként fogja végezni.

Földes László (Hobo): – Mit csinál az ember a színházban? Játszik. Mit csinál az ember a zenekarban? Játszik. És ha a színház meg a zenekar együtt van, akkor még nagyobb lehet a játék. Nem számítottunk ilyen sikerre. A fele sikerrel is beértük volna. Valójában már önmagában annak is örültem, hogy létrejött ez a produkció. Nem véletlen, hogy itt, Beregszászban játszottuk ezt a darabot. Így utólag köszönetet kell mondanom azoknak, akik otthon nem támogatták a produkció ötletét, és így „jöhettem fel” Beregszász városába. Köszönetet kell mondanom azokért az élményekért is, amelyeket a próbák során éltem át. Még soha nem dolgoztam, nem találkoztam olyan társulattal, amely ilyen teljesítményekre képes, mint az itteni. Ez egy igazi társulat, és nem pusztán színészek együttese.

Vidnyánszky Attila (rendező): – Nagyon meg vagyok elégedve azzal a munkaszellemmel, amely a megfeszített próbákat jellemezte. Mindenképpen pozitívan értékelem az előadást, s akkor is meg lettem volna elégedve vele, ha kevésbé jól sikerül. Annak ellenére, hogy két nap alatt kellett megtanulnunk abba a típusú mikrofonba énekelni, amit az előadáson használtunk, hogy alig négy nap alatt kellett kitalálni valamit ebben a hihetetlen rossz akusztikájú teremben, hogy a Hobo Blues Band tagjai és mi sem csináltunk még soha ilyet, számomra nagyon nagy siker volt a produkció. Arra sem volt példa a pályafutásom során, hogy még be sem mutattuk a darabot, máris hat előadásra kaptunk felkérést.

Az előadást a beregszászi színtársulat és az együttes Magyarországon több alkalommal is bemutatja a nyáron. Azoknak, akik elmulasztották a kárpátaljai premiert, biztatásképpen csak annyit, hogy a tervek szerint az év második felében ismét láthatjuk Kárpátalján a Vadászatot.

kz