Gulácsy Géza: Kitartunk törvény adta jogaink mellett

Vereckei emlékmű – Unokáink se fogják látni?

2002. június 28., 02:00 , 76. szám

Amikor néhány évvel ezelőtt szorgos munkáskezek elkezdték építeni a vereckei emlékművet, a kezdeményezők nem sejtették, hogy néhány hónappal később kényszerpihenő követi a nagy lendületet. A sokéves küzdelem után most újra megcsillant a remény: a KMKSZ levélben for­dult Kárpátalja kormányzójához, hogy engedélyezze az építkezés folytatását. Gulácsy Gézát, a KMKSZ Munkácsi Já­rási Középszintű Szervezetének elnökét kérdeztük az em­lékmű történetéről, jelenlegi állapotáról.

– Immár hat éve annak, hogy elkezdték építeni a verec­kei emlékművet. Mi volt a szándékuk ezzel az építménnyel?

– A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Magyarok Világszövetsége támogatásával 1996-ban szerette volna felavatni a Honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón, így emlékezve meg a magyarok Kárpát-medencébe történő bejövetelének 1100. évfordulójáról. A ver­biási kolhoztól vásároltunk egy 2000 m2 -es földterületet a há­gó mellett, melyet kifejezetten az em­lékmű építésének céljából adtak.

– Hogyan haladtak a munkálatok?

– Az emlékmű terveit Matl Péter szobrászművész készítette. Már a tervezés fázisában megismertettük elképzeléseinket a vo­lóci járási, illetve a megyei hatósággal, s több közös helyszíni kiszállásra is sor került. Egyeztettük a részleteket a helyi tanáccsal, az erdészettel, sőt a hágó másik oldalán lévő település tanácsával és erdészetével is. Tekintettel arra, hogy az emlékmű építését akkor senki sem ellenezte, mi több, a helyi lakosság pozitívan fo­gadta, el­kezd­tük az emlékmű alap­jának lerakását. A munkálatok jó ütem­ben haladtak mind­addig, amíg az emlékmű ügyéből a kárpátaljai magyarság jogos törekvéseivel szemben álló erők politikai kérdést nem kreáltak. A sajtóban élénk, né­ha szélsőségektől sem mentes vita alakult ki az emlékmű kérdése körül. A felállítást ellenzők azzal érveltek, hogy annak helyén 1939-ben a magyarok által ki­­vég­zett Szics-gárdisták tömegsírjai találhatóak. Az építési munkála­to­kat ekkor leállították, az emlék­mű­ből csak a legalsó szint készült el.

– Hogy áll mostanság az emlékmű ügye?

– Az utóbbi évek történelmi kutatásai bebizonyították, hogy a Szics-gárdisták magyarok általi kivégzéséről szóló állítások nem felelnek meg a valóságnak. Az ukrán–magyar államközi vegyes bizottság többször tárgyalt a ve­rec­­kei emlékmű kérdéséről, s a bizottság társelnökei igen közel jutottak a megegyezéshez, hiszen nem vitatható, hogy az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről szóló törvény értelmében jogunk van emlékműveket emelni történelmünk jeles évfordulói tiszteletére.

– A KMKSZ választmánya nem­rég levélben fordult Hen­na­gyij Mosz­kal kormányzó­hoz az em­lék­mű­vel kap­csolatban. Milyen ered­ményre számítanak?

– Az emlékmű építésének folytatása formailag a volóci járási adminisztráció határozatán múlik, azonban tekintettel az ügy körül felhalmozódott politikai töltésre, mindenképpen a felsőbb szintű hatóság döntésére van szükség. Ezért fordult a KMKSZ választmánya ismét a megye vezetéséhez az építés engedélyezésének ügyében. Bár gyors eredményre nem számíthatunk, a Szövetség továbbra is kitart a magyarság törvény adta jogai mellett, s mindent megtesz azért, hogy a vereckei emlékmű felépülhessen.

Olasz Tímea