Világvége

„Megszorította a karomat és sivítva azt suttogta, most lőni fognak ránk. Magam sem értettem, miért nem ijeszt meg a veszély, miért jut helyette eszembe, hogy az előszobában alighanem elfelejtettem lekapcsolni a villanyt” – ezekkel a sorokkal indítja legújabb novelláskötetét Balla D. Károly, aki sokoldalúságával különleges színt képvisel Kárpátalja magyar irodalmának palettáján. A számos vers, próza, regény, esszé, dráma szülőatyja ezúttal a novellák világához nyúlt, hogy elmondja „világvégi” történeteit, melyeket a belső, lelki folyamatok ábrázolásával tesz könnyebben befogadhatóvá.

Az író nem magyarázkodik, nem indokolja meg az írások korszerűségét a könyv előszavában, nem közöl kortársírói véleményeket a könyv végén, egyenesen a dolgok közepébe csapva ábrázolja a kárpátaljai olvasóközönség számára nem is olyan idegen gondolatvilágot.

A Pannónia Könyvek Szerkesztőségének gondozásában megjelent kötet azon irodalomkedvelők számára kíván szellemi táplálékul szolgálni, akik szívesebben értelmezik maguk az olvasottakat, mindenféle „szájbarágás” nélkül, mindössze a szavak, mondatok hangulatára, játékára hagyatkozva. Tizennyolc írás, de jóval több mint tizennyolcféle gondolatfüzér az, amit a kötet tartalmaz. Valóságábrázolás és álomszerűség, leírás és elvonatkoztatás, hagyomány és újszerűség váltja egymást a szövegben.„Az ezt követő és tudatomban csak homályos, ködön át felidéződő eseményekről a mai napig nem tudom eldönteni, belül játszódtak-e, mélyen bennem, ugyanúgy, mint a többi különös történet, amelyekre később nem tudtam visszaemlékezni, vagy mégis kívül, a valóságban estek meg – velem vagy másvalakivel, aki az álmaimban vagyok, aki ezer alakban ott kuporog a tudatom legalján” – írja a szerző utolsó novellájában, nyitva hagyva az utat, hogy maga az olvasó helyezze el a történeteket az irodalom megfelelő polcain.

oti