A Feketeláb törzs ösvényein

XXI. századi indiánok

2002. augusztus 16., 02:00 , 83. szám

Magyarországon nagy hagyománya van az indián életvitelnek. Több törzs szokásait és kultúráját viszik tovább a polgári életben jobbára hivatalnokként, mérnökként, vállalkozóként ismert magyar indiánok. Az év közben „normális” családapák és anyák nyaranta táborokba gyűlnek, hogy tanuljanak egymástól, felelevenítsék a régi hagyományokat, barátságokat kössenek.

Az észak-amerikai Feketeláb síksági indián törzs életvitelét folytatja Szomjas (Nagy Attila), Mosolygó (Lénárt Marcell) és Vidra (Székelyhidi Dániel), akikkel a salánki indián táborban beszélgettünk.

– Hogyan élnek a XXI. század magyar indiánjai?

Szomjas: Nem mond­­­­hatjuk, hogy a minden­napok során is úgy élünk, akár az indiánok. Nyáron rendezünk egy két-három hetes tábort, ahol az indián kultúrának, szokásoknak, életvitelnek megfelelően élünk tipikben. Még vicc­­­­­mesélés közben is igyekszünk ehhez tartani magunkat. Ha valakinek például eszébe jut egy rendőrvicc, azt indiánosan próbálja előadni. Ez azt jelenti, hogy a rendőr helyett az akichita szót használjuk, hiszen ők vigyázták az indián táborok rendjét. Ami az ételeket illeti, gyakran készítünk szárított húst, a tűzgyújtásnál pedig taplót vagy tűzfúrót használunk. Az év fennmaradó részében havonta össze szoktunk ülni, hogy fejlesszük magunkat. Új dalokat tanulunk, indián nyelven beszélünk.

– Ismerőseik, kollégáik hogyan viszonyulnak ehhez a hobbihoz?

Mosolygó: Nem mindenkinek van tudomása róla. Megválogatjuk, hogy kinek mondjuk el, hiszen nem érdemes olyannak mesélni, aki előreláthatólag negatívan viszonyul majd a dologhoz. A családomnak és azoknak, akikkel már megosztottam a titkot, azoknak viszont tetszik.

Vidra: Ismerek olyanokat is, akik teljesen hülyének néznek.

Szomjas: Akit gyermekkorában sem érintett meg a Nagy Indiánkönyv, ezt ma sem érti. Akit viszont megérintett, az csak gratulálni tud és kíváncsian figyel bennünket.

– Mi a foglalkozásotok a mindennapi életben?

Vidra: Én keramikus vagyok, Szomjas bőrműves, Mosolygó pedig jelenleg diák.

– Hogyan szereztek információt a Feketeláb törzs életéről, kultúrájáról?

Mosolygó: Ma már viszonylag köny­nyen hozzá tudunk férni a szükséges információkhoz. Amerikából is sikerült néhány e témával foglalkozó könyvet beszerezni, illetve egymástól is sokat tanulunk a táborokban, mert mindenki kutat az év háromszázhatvanöt napjában. Például a filmekben látott békepipán úgy készítettek lyukat, hogy eleve olyan fát választottak, amelynek a belseje nagyon puha volt. Ebbe fúrtak kis lyukat, majd egy faszút tettek bele és hátulról jól betömték, így a szú csak előre tudott haladni. S hogy gyorsabban haladjon, tűz fölé függesztették a pipaszárat.

– Mivel foglalkoztok egy-egy táborozás alkalmával?

Mosolygó: A Bakonyban, ahol több törzs indiánjai is összegyűlnek egy-két hétre, egyfajta hadijátékra is sor kerül az indián kultúra megismerése és a barátságkötés mellett. Ilyenkor pár törzs él több kilométerre egymástól, s a fiatal farkasok (indiánok) elmennek a másik táborba lovat lopni, megtámadják a másik csapatot. A lovakból kevés van, ezért a lopáskor sólyomcsengővel ellátott, lószőrbe burkolt fapálcát kell elcsenniük a tollakra vágyó fiatal harcosoknak.

– Mi történik, ha valakit rajtakapnak és leíjaznak?

Szomjas: Először is, tompított nyílvesszőket használunk. Ha valakit eltalál egy íjvessző, és nem súlyos a sebe, akkor egy megállapodás szerinti időre lefekszik, s ha ez idő alatt nem vágják át a torkát, akkor felállhat és harcolhat tovább. De ha elvágják a torkát, akkor szellem lesz, fehérre festi a homlokát, fehér takaróban jár. Másnap új nevet kap, így él tovább.

– Közületek valakit levágtak már?

Szomjas: Igen, velem is előfordult már, hogy a Varjakhoz mentem lovat lopni Sebesült térd barátommal, de mindkettőnket elkaptak és levágtak.

– Hogyan kapják a nevüket az indiánok?

Vidra: Én azért lettem Vidra, mert a Dunáról származom. Már a szüleim is indián kultúrával, életmóddal foglalkoztak. A vízi jártasságomról kaptam ezt a nevet.

– Hogyan szórakoztak az indiánok?

Szomjas: Volt egy nagyszerű játékuk, a dupla labda, amelyet mi is játszunk. Két labdára emlékeztető kitömött rongyot összekötnek egy hosszabb madzaggal, bőrszíjjal. Ehhez kell még egy könyöknyi hosszúságú bot, amelynek a végén van egy kampó. A játék során csak ezzel lehet megérinteni a labdát, pontosabban feltekerik a pálcára. Így kell a kapuig vinni, ahol egy ügyes mozdulattal eldobják, úgy, hogy az feltekeredjen a kapura. Közben bármi belefér a játékba: egymás lökdösése, az, hogy a bottal a másik kezére ütnek stb. Ha két ellenséges törzs ezzel a játékkal akarta megpecsételni békéjét, akkor szinte biztos, hogy a játék végére újra harcban álltak egymással.

kozi