Ünnep

Első királyunk szentté avatá­sának napja, augusztus 20-a, ün­nep minden magyar számára; hogyne lenne az, hisz meg­koro­ná­zása azt jelentette, hogy beke­rül­tünk a keresztény népek csa­lád­jába, szentté avatása pedig az elő­kelő helyet, rangot és megbecsü­lést hivatott bizonyítani a nem­zetek sorában.

A mai világban a történelmet utólag fabrikáló és kreáló orszá­gok között nagy kincs, biztos fogódzó és jövőbe mutató erő­for­rás az első szent király léte, or­szága és tettei. Nemcsak a szent ki­rály küzdött az országáért, a jö­vőért, nekünk is meg kell küz­de­nünk nap mint nap őérte, újra és újra fel kell mutatnunk nagyságát és művének állandóságát. Hitet kell tennünk mellette és a többi nem­zeti jelkép mellett.

Ma­gyar­sá­gunk múltját sem­mi­be vevő, fa­nyalgó világp­ol­gá­rok, hagyo­má­nyainkat, nemzeti öntudatunkat maradiságnak tartó, primitív ál­mo­dernséget hirdetők mérgezik, rombolják a több mint ezer éves művet. Intellektuális szárnyalásuk magasságából nem látják, hogy a nemzeteket vissza­szorító, a ha­gyományokat, a val­lást semmibe vevő államok röpke hatvan év alatt olyan ember­anya­got produ­kál­tak, hogy a világ retteg az innen szár­mazó gonosztevőktől. Az óvilág romjain fel akar­ták építeni az új világot, és kine­vel­ni az önmagát megvalósító új embert. Az eredmény sok millió sérült lelkű, szegény ördög. A mostani maffiózók, korrupt hivatalnokok, gátlástalan üzlet­em­berek, bűnözők, rablók – mind­­­nyájan voltak pionírok, kom­­szomol- és párttagok. Persze a kudarc nyilvánvaló, a hamis ideológia hirdetői már rég kar­valy­kapitalisták vagy temp­lom­járó nyugdíjasok lettek.

Saj­nos a nemzet elleni táma­dás egy percre sem szünetel, új köntösben, új ideológiával fel­sze­relkezve, új rablólovagok pusztít­ják az igazi értékeket. A szent királlyal kapcsolatban hozok fel itt néhány példát, hogy lássa az ol­va­só, meddig merészkedik el a gör­csös, nemzetgyűlölő rosszakarat. Magyarországon nyilvánosan, tömeg előtt micisapkának lehet nevezni a szent koronát, és újság­ban leírva tetemcafatnak a szent jobbot. Ezt nemcsak elmondták, leírták, de valakik meghallgatták, elolvasták, és sajnos vannak, akik hiszik, hogy a nemzeti múlt ápo­lá­sa és annak kultusza pro­vin­ci­á­lis bunkóság, magyarkodás. Megpróbálják a nyugatmajmoló magyarral mindezt megetetni, pedig itt nyugatról szó sincs, itt csak a magyar lélek meg­mér­ge­zése a cél.

A franciák állam­kul­tusza, az amerikai magánházakon lobogó zászlók milliói és az angol királyi család világot bűvölő cere­móniái nem bosszantják a magyar szuper­értelmiséget. Amit azok csi­nál­nak, az szép és jó, ájuldoznak a gyönyörűségtől, de a sárga irigy­ség és a tehetetlen düh járja át őket, ha arra gondolnak, hogy ez a szerencsétlen magyar nemzet egyenrangúnak tartja magát nem­zeti méltóságban és önbe­csü­lés­ben a nyugatiakkal. Ne engedjük, tapossuk a sárba, gúnyoljuk, lú­gozzuk ki önérzetét, és egy percre se hagyjuk felemelni a fejét – már ameddig itt téblábol ezen a frek­ventált helyen Európa közepén.

Én is azt mondom, ne hagy­juk magunkat, és már ameddig itt vagyunk, ünnepeljünk – nem hivalkodva, de keményen tu­da­tosítva, hogy még vagyunk.

Tithli