Vitéz László, labda és ünnepélyes okmányátadás
Falunap Kisdobronyban
Vasárnap zenétől, jókedvtől volt hangos a helyi sportpálya Kisdobronyban, ahol harmadízben gyűlt falunapra a község és a környező falvak szórakozni vágyó közönsége.
A szervezők – a helyi községi tanács és a KMKSZ helyi alapszervezete – elsőként színvonalas kulturális műsorra invitálták a népes vendégsereget. Színpadra léptek többek között a helyi és az Eszenyi Művészeti Iskola kisegyüttesei és tehetséges szólistái, az Ungvári Járási Művelődési Osztály Druzsba műkedvelő együttese, valamint a bátyúi Cók-Mók bábszínház, melynek Vitéz László alakjára épülő előadása ezúttal is elsöprő sikert aratott. A humoros műsorvezetésről Pitkin, a hangulatos talpalávalóról pedig a Color együttes gondoskodott, igyekezvén minden korosztály kívánságának eleget tenni.
A helyi focirajongók eközben szurkolhattak az utcák csapatainak részvételével megrendezett minifoci-bajnokságon. A nap folyamán volt még sportvetélkedő, tombola, a táncos kedvűek pedig késő estébe nyúló mulatságon szórakozhattak.
A falunap keretében 15 frissen kiadott magyar igazolvány is gazdára talált, mellyel a koronás okmányok tulajdonosainak száma Kisdobronyban 110-re emelkedett.
Popovics Zsuzsanna