Dalok lélektől lélekig

Sillye Jenő: Nem a zene érdekes, hanem az üzenete

2002. szeptember 27., 02:00 , 89. szám

Sillye Jenőnek, a modern egy­­ház­zene egyik magyarországi elin­dí­tójának dalai a keresztény fiatalok ked­vencei közé tartoznak határon belül és kívül. Harminc év alatt több mint 300 dal szülőatyja lett, szövegei olyan érzéseket, élmé­nye­ket közvetítenek, ame­lyek sokakban találnak vissz­­hangra. Nép­sze­rű­­sé­gük­höz természetesen a fülbemászó dal­la­m is hoz­zájá­rul.

– Magyarországon a 60-as évek második felében in­dult el ez a műfaj – meséli a dalszerző. – Néhány bará­tom­mal úgy éreztük, hogy a beat és a tágabb értelemben vett rockzene a legalkal­ma­sabb arra, hogy a hitünkről énekeljünk. Merész vállal­ko­zásnak tűnt számunkra dalba önteni és elénekelni vallásos érzel­meinket, tapasz­tala­tain­kat. Eleinte kisebb-na­gyobb baráti közösségekben, temp­lomos hittan­órákon énekeltünk, aztán elkezdtek minket hívo­gatni. Először a Duna-kanyar templomait jártuk néhány ak­usztikus gitárral, esetleg egy-egy fu­vo­lával, furulyával. Sokak szemében botrányos volt, hogy csö­rög a gitár a templomban. Mi azonban azt láttuk, hogy a fiataloknak ez nagyon tet­szik. A rend­szer­vál­tás után sokszor szóba került, hogy ne­künk is nyitnunk kellene, mert nagy, evangelizálásra szoruló tömegeink vannak. Templom­ba ők nem mennek el, Istent nem nagyon ismerik, s nehéz velük hagyo­má­nyos vallásos nyelven beszélni. A mi da­laink azonban nagyon is alkal­ma­sak arra, hogy megszólítsuk őket. Ki kel­lett lépnünk a templomokból, s elfogadni a művelődési há­zak meghívásait is. Ez persze sok gond­dal járt, mert hang­tech­­nikai beren­de­zé­seket kellett sze­rez­nünk, de az Isten min­dig segített. Ettől füg­getlenül az előadásaim 80%-át a mai na­pig egy szál gitárral szok­tam tartani a temp­lomokban. Néhány ba­rá­tommal beü­lünk a kocsiba és jövünk-me­gyünk határon innen és túl. Nagy öröm ne­kem, hogy az ötvenen túl is foly­tat­hatom, hiszen mi ezzel tudjuk elmondani mind­azt, ami a szívünkben, lelkünkben van.

– Közben megszülettek a gyer­me­kei, akik ma már aktív részesei a kon­cer­teknek…

– Négyen közülük már felnőtt fiatalok, a legkisebb fiam, Gábor tizen­há­rom éves. A nagyok, ahogy cseperedtek, mindig ott tébláboltak kö­zöt­tünk. Ebben a zenében nőttek fel, nekik ez volt természetes. Boldogító, jó érzés, hogy a fiaim ma már partnereim, zenésztársaim.

– Hogy érzi, van helye ennek a ze­né­nek a mai fiatalok minden­nap­ja­i­ban?

– Az elmúlt harminc évben körül­be­lül 300 dalt írtam. Talán sok, talán kevés, de nagyon sokból imádság lett a fiatalok számára, s nekem rendkívül nagy él­mény volt, hogy eljutottak a határon túlra is. A tömegkommuni­ká­ció­ban továbbra sem kapunk sok helyet. Hosszú folya­mat lesz még, míg a zenei szer­kesz­tők merik vállalni, hogy ugyan­úgy szere­pel­tes­senek ben­nün­ket is a tele­vízió­ban, a rá­dióban, mint bármelyik más világi zene­kart. Sokan azt gondolják, hogy ez réteg­zene, de ez nem így van. Az em­berek dön­tő többségének vannak val­lásos érzései, s ne zenei szerkesztők döntsék el, hogy ki milyen szinten éli ezt meg. A ka­tolikus adá­sokban rend­sze­resen jelen vagyunk, a Du­na Tele­ví­zióban volt egy önálló kon­cer­tünk, az pedig termé­szetes, hogy a libe­ra­liz­must hirdető médiák nem fognak ben­nün­ket favo­ri­zálni. Ne­kik más érté­ke­ik van­nak. Mi azonban nem kese­re­dünk el, és azt hi­szem, sok örömet tudunk adni az em­bereknek.

– Alkalmas ez a fajta zene a misszionálásra?

– A hit továbbadása nem csak úgy megy, hogy kite­szünk egy plakátot és várjuk, hogy jöjjenek az emberek. Ha egy hívő fiatalnak van olyan ismerőse, akiben beszélgetés közben felmerül az igény, de egy temp­lomba nem tudja bevinni, akkor elhívja a koncertre, esetleg kazettát, cd-t ad neki. Ren­ge­­teg fiatal indult el a hit útján ezen a zenén keresztül, mert úgy érzi, hogy ha mások így tudnak énekelni Istenről, a hit érté­keiről, az nem lehet akármi. Nem a zene érdekes önmagában, hanem hogy mit visz tovább, mit ad át. Más­részt, a mi kon­cert­jeinken nem kábí­tószereznek, nem italoz­gatnak, ha­nem egyfajta belső szépséget kapnak. Vala­mi megszületik a szívben, a lélekben, és nem másn­apo­sak a fiatalok utána, hanem len­dületet, erőt nyernek, s va­la­mi szebbet, jobbat, különbet akarnak ezentúl csinálni.

Olasz Tímea