Radnai István: Kárpátok ölében

Lengyel Jánosnak 2024. 11. 28.

utazás nagyszöllősről a békés éjben

homokfutó az esperes ül a bakon

a kékes árnyú holdfényben nézünk széjjel

ruszinnak is misézik reggel a rokon

szórja bőven miska bácsi égi lámpás

csodát lát a nyolc gyermek és mellettük én

kontúr látszik közeledik magyarkomját

békét sugall az eget festő égi fény

véreznek-e kurszknál és a donkanyarnál

bennünk nem él más csak az ünnepi remény

hétfőn korán ha nyit a hangya diannás

cukrot veszek attól majd boldog leszek én

zengett az ének templomban fenn a hegyen

kettős kereszt ragyoghat a hagymatornyon

szent kenyér táplál hogy üdvöm örök legyen

gyermekként ártatlan voltam jól ment dolgom

gyertyák égtek rejtekajtó ikonosztáz

az ég felé tömjénfüstben bűvös szavak

magyar szó de az ige is görög ószláv

magyar s rutén a szentségen megosztoznak

piskótát kever a szorgos ecu néni

lejött isten ünnepel a parókia

hogy nyalakodhassunk néha rá kell nézni

szeretett vendég a szívben isten fia

sok nyár elrepült azóta gyilkos tél is

katyusa szólt betört egykor minden ablak

gyermeki szívvel remélünk ma is mégis

eleink szolgaföldben nem nyughatnak

romokba hanyatlik nagy katalin műve

betiltva tetszhalott ludmilla meg ruszlán

ledöfve s kijevben a háború nyűve

ma újra szél söpör át az ukrán pusztán

A minap levél érkezett Radnai István költőtől, a csatolmányban egy vers. Egy vers Kárpátaljáról, személyesen nekem ajánlva. Mondanom sem kell, alaposan meghatódtam, hiszen az emberfiának, még ha tollforgató is, ritkán ajánlanak verset. Úgy veszem, hogy István bátyám, akit évek óta ismerek, hiszen indulásától a Magyar Múzsa kiemelt szerzője, ezt a versét egyenesen a Versajánló rovatba írta. Köszönöm, köszönjük szépen!

Leveléből kiderült, hogy járt már Kárpátalján, mégpedig gyerekként, a II. világháború alatt. Részlet a levélből: „Legfeljebb olyan négyéves lehettem, de ha letennének Magyarkomjáton, azt hiszem Velikij Komjat, megtalálnám a templomot, a főesperesi parókiát, a Borzsa gátját, amelyiken pancsoldát öntöttek fel nekem és a velem egyidős Jánoskának!…”

Röviden bemutatom magát a vers szerzőjét. Radnai István költő, novellista 1939. november 6-án látta meg a napvilágot, nemrég ünnepelte a 85. születésnapját. A Magyar Írószövetség tagja. A Magyar Kultúráért kitüntetéssel elismert szerző irodalmi munkássága több szakaszra osztható. A rendszerváltozás előtt is rendszeresen publikált, de kétségkívül a 2008 óta tartó időszak a legtermékenyebb és legsikeresebb. Rendszeresen publikál az Alföld, az Életünk, a Tiszatáj, a Hitel, az Agria, a Napút, a Palócföld, a Partium és a Magyar Múzsa című irodalmi folyóiratokban, és egy verse most már a Kárpátalja hetilapban is olvasható. 2010-ben a Littera Nova Kiadó jelentette meg első kötetét Bűnkehely címmel. Később már novellásköteteket is kiadott. Kiemelkedő volt számára a 2019-es év, amikor három verseskötettel örvendeztette meg olvasóit.

Innen is kívánunk neki jó egészséget, hosszú életet és további eredményes munkát!        

Lengyel János