Az asszony

Több éve nem lakta már senki a házat; ott állt a hegyoldalban a szovhozszőlők, gyümölcsösök közepén, néhány hasonló kis porta társaságában, messze a falutól. Mikor megvettem méhészháznak, berendezéssel együtt vettük birtokba – szentképek, fényképek, ka­ros­lá­dák és a volt tulajdonos története mind ránk maradt.

A szomszédok elbeszéléséből lassan kirajzolódott a volt kolhozelnök históriája. Az első világháború a vége felé közeledett, mikor a jóvágású ruszin legény Ferenc Jóska katonájaként bevonult, és egyenesen a háborúban találta magát, aminek a végét orosz fogságban érte meg. Egy kis kommunista stichet magára szedve érkezett haza az akkor még erdőkkel körülvett faházba. Nagy volt a felbolydulás a szomszédok és egyben a rokonok között, de még a faluban is, hisz nem egyedül érkezett: asszonyt hozott Orosz­országból. Derék, szép, nagydarab orosz asszonyt. Persze minden csoda három napig tart, az élet ment tovább, az el-elmélázó, szomorú szemű nő beilleszkedett az inkább tanya, mintsem falu életébe. A történelem, mint sűrű erdő fölött a vihar, hömpölygött el fejük fölött. Románok, csehek, magyarok váltották egymást, végül jöttek az oroszok, s ők már behatoltak az erdő sűrűjébe is. Megindult a kolhozalapítás, az orosz feleséges emberünk lett az első kolhozelnök a faluban. Jól jött a cseh érában szerzett kommunista párttagság később is, mikor már nem volt kolhozelnök, mert a környéken szovhoz alakult, de azért ő sokkal több földet használt, mint a többiek. Mindezeknek köszönhetően, meg az öreg dörzsöltsége folytán a környezetükhöz képest jól élt a gyermektelen házaspár. Tőlük kölcsönözték – persze nem ingyen – a többiek a szőlődarálót, a prést, a káposztagyalut, a húsdarálót, a hurkatöltőt, a lekvárfőző üstöt, meg az egyebeket.

Az ötvenes évek elején aztán a környezet unszolására a feleség hosszú gondolkodás után elhatározta, hazautazik meglátogatni az övéit. Vagy másfél hónap telt el, mikor hazaérkezett. Szekér ment érte a királyházi vasútállomásra. Fér­­­fitestvére jött vele a messzi Orosz­­­­országból. Hárman segítették le a vonatról a majdnem magatehetetlen asszonyt. Sem ott, sem otthon nem akart beszélni senkivel, és nem telt bele egy hét, meghalt. A testvére itt maradt, és részt vett a temetésen. A halotti tor után az egyik szomszédnak elmesélte, hogy az asszony, mikor elszökött a hadifogoly ruszin legénnyel, már menyecske volt, és két kisgyereket hagyott otthon. A gyerekek felnőttek, élték a saját életüket, mikor megjelent az anyjuk Kárpátaljáról. Nem akart többet mesélni a báty, csak leszögezte, nem csoda, hogy a nővére nem bírta ki mindazt, amit a gyerekeitől és a rokonságtól kapott.

Tithli