Lecsengőben a hepatitis?
Sajtótájékoztató Beregszászban
A hepatitis, azaz a vírusos májgyulladás volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyre a beregszászi járási kórházban került sor pénteken. A tavaszi és őszi hónapokban rendszeresen okoz némi riadalmat a lakosság körében e fertőző betegség, különösen annak A változata – hangzott el a találkozón. A hepatitis A vírus, mely 3-4 éves ciklusokban okoz nagyobb számú megbetegedést, a Beregszászi járásban utoljára 2000-ben produkált nagyobb esetszámot, akkor mintegy 150 megbetegedést regisztráltak. Tavaly 50, idén októberig 40 esetet jegyeztek fel a járási kórházban, tehát a számok bizonysága szerint a következő évek különösebb figyelmet igényelnek majd felnőttől és gyermektől egyaránt.
– Teljes mértékben nem tudjuk kiiktatni a betegséget – mondja Mariana Tegyir járási epidemológus –, azt azonban el tudjuk érni, hogy minimális szintre szorítsuk vissza a megbetegedések számát. Az árvizeket követően 2000, az érintett területeken élő gyermek kapott immunoglobulint. A vakcinához, melynek 1 adagja 127 hr-ba kerül, az UNICEF gyermeksegélyezési alapítvány segítségével jutott hozzá a beregszászi, illetve a nagyszőlősi járási kórház. Jelenleg is folyamatosan szemmel tartjuk az iskolásokat, így elejét tudjuk venni a fertőzéseknek. A beregszászi iskolások közül idén 14 gyermek kapta meg a betegséget, mindannyian más-más osztály tanulói. Nemrég levélben fordultunk a járási közigazgatás tanulmányi osztályához és a tanintézmények igazgatóihoz, amelyben felhívtuk a figyelmüket arra, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az iskolák higiéniai körülményeire, mert nagyobb szerepe van a megelőzésnek, mint a kezelésnek.
– Jelenleg tizenkét betegünk van – tájékoztatott Ljuba Fatula, a járási kórház fertőző osztályának vezetője –, ez a szám azonban naponta változik, az utóbbi időkben egyre kevesebb új beteg érkezik. Elsősorban a beteg elkülönítése indokolja a kórházi kezelést, emellett csak pihenésre, diétára és vitaminokra van szükség a gyógyuláshoz.
– Az esetek döntő többségében a mosatlan gyümölcs, piszkos kézzel elfogyasztott uzsonna okozza a betegséget – hangsúlyozza Wizaver Magdolna járási gyermekorvos –, illetve az iskolai csapok nem megfelelő használata, mivel a vírus szájon keresztül jut be a szervezetbe. Sok múlik a szülők, tanárok odafigyelésén, és az alapvető tisztasági feltételek biztosításán. Orvosi körökben gyakran csak „piszkos kéz betegségként” emlegetik a hepatitist, mivel megfelelő higiéniai körülmények mellett gyakorlatilag nem kell fertőzéstől tartani.
Olasz Tímea