2003. január 10.
Kérlek téged az én fiamért, akit fogságomban szültem, Onésimusért, aki egykor tenéked haszontalan volt, most pedig mind néked, mind nékem nagyon hasznos, kit visszaküldöttem, te pedig őt, azaz az én szívemet, fogadd magadhoz! Filemon 10-12
Pál fogsága alatt kerül kapcsolatba Onésimus-szal, a szökött rabszolgával, aki hozzá menekül, miután rádöbben bűnére. A rabszolga el szeretett volna rejtőzni a nagyvárosban, és élni a maga életét, Isten azonban egyetlen lelket sem hagy elveszni. Csodálatos módon utánanyúl, utat nyit neki egy emberhez, aki bizonyság lehet a számára, s aki megmutatja neki a megoldást. Onésimus abban a reményben fordul Pálhoz, hogy egy támogató nyilatkozatot kap az apostoltól, amellyel visszamehet urához, Filemonhoz. Látva Pál bilincseit és hálaadó életét azonban rádöbben, hogy mindenek fölött való az Isten kegyelme, és egy egészen más kapcsolat alakul ki köztük, mint ahogy ő gondolta. Pál ugyanakkor megérti, hogy ezzel még nem ért véget a történet. Nem elég Istennel tisztázni a bűnt. Nem menti fel Onésimust az, hogy most már Krisztusban van, gazdájával is rendeznie kell tisztázatlan kapcsolatait. Ennek érdekében írja a levelet, és ezért küldi vissza a szolgát urához. Bár nagy segítség Onésimus a számára, de rá kell bíznia Filemonra a döntést, tegyen úgy, ahogy a szíve diktálja.
Fontos kérdés ez számunkra is, hiszen a mi életünk is kapcsolatokra épül, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen a viszonyunk embertársainkkal. A keresztyén embereknek is lehetnek tisztázatlan ügyeik, rendezetlen kapcsolataik. Hadd tegye most hangsúlyossá Isten Igéje a mi számunkra is, hogy gondoljuk át életünket, hétköznapjainkat: nem hagytunk-e hasonló félbemaradt ügyeket, rendezetlen kapcsolatokat magunk mögött? S ha Isten Lelke eszünkbe juttatja mulasztásainkat, ne késlekedjünk cselekedni, még ha kellemetlen is a kapcsolat rendezése.
Taracközi Ferenc
beregszászi református lelkipásztor
