„Büszkeséggel töltött el, hogy Petőfi útján járok”

Isten éltesse!

2003. január 17., 01:00 , 105. szám

Nagyszőlősön szerdán ünnepelte születésnapját Keresztyén Balázs, nyugalmazott irodalomtanár, ismert helytörténész.

– Mi volt előbb, a magyar irodalom szeretete vagy a helytörténeti hagyományok iránti fogékonyság?

– A kettő lényegében egy tőről fakad. Nagyberegen születtem, majd miután átköltöztünk Badalóba, már a Tisza-parti községben jártam iskolába. Kisiskolásként nap mint nap elhaladtam a református templom előtt, melynek falán emléktábla hirdette, hogy 1847-ben a faluban járt Petőfi Sándor. Gyermekfejjel nem kis büszkeséggel töltött el, hogy azon az országúton járok, melyen a Nemzeti dal költője is elhaladt egykor. Később Beregszászban jártam középiskolába, melynek utolsó évfolyamán, a nálunk gyakorlatozó egyetemisták szer­veztek egy Arany Já­nos irodalmi vetélkedőt. Ennek én lettem a győztese, így az érettségit követően már magyar nyelv és irodalom szakra felvételiztem az egyetemre, noha korábban a fizika vonzott jobban.

– Frissdiplomásként aztán Nagyszőlősre került...

– Ide „neveztek ki”, itt is dolgoztam mindvégig. Időközben fogtam a helyi irodalmi hagyományok kutatásához. Így találtam rá a Nyaláb várára, a Perényi családra, a Perényiek irodalmi, történelmi hagyatékára, ennek helyi vonatkozásaira. Egyik dolog hozta magával a másikat, és folyamatosan gyűltek a anyagok. Később szakmai továbbképzéseken vettem részt az anyaországban, majd alkalmam volt bejutni az Országos Széchényi Könyvtárba is, ahol a régi dokumentumok és folyóiratok alapján már céltudatosan tudtam kutatni az adott témát.

– E kutatás gyümölcse lett a Kárpátaljai művelődéstörténeti kislexikon c. könyve. Számon tartja, hogy például hány szócikket tartalmaz a könyv?

– Kettő híján kilencszáz szócikket tartalmaz, ami közel 900 000 karakterből (leütésből) áll. A könyv megszületésében nagy szerepe volt a lányomnak, ő vitte ugyanis számítógépre ezt az irdatlanul nagy adathalmazt, ami önmagában is hatalmas munkát jelentett. Közös ténykedésünk idején döbbentem rá, micsoda lehetőségeket rejt a modern technika, és bizony nagyon sajnálom, hogy anyagiak híján nekem nem áll módomban saját számítógépre szert tenni, megtanulni a használatát. Hogy büszke vagyok-e a könyvre? Igen, akkor, ha valaki talál benne valami új, számára hasznos információt és visszajelez ebbéli örömében.

– Most, hogy nyugdíjba vonult, nem érzi hiányát a gyermekzsivajnak, a tanításnak?

– Kerek harminc évet töltöttem a tanári pályán, szinte minden időmet, energiámat a tanításnak szentelve. Ami hiányzik, az a tudás átadásának öröme, a napi „favágó” munka már nem annyira. Egy pedagógus azonban mindig pedagógus marad, így ma is szívesen segítek annak, aki eligazítást kér egy-egy irodalmi vagy honismereti kérdésben. A nyugdíjas létnek köszönhetően viszont emellett több idő jut az olvasásra és azokra a dolgokra, amelyekre eddig csak az éjszakázás adott lehetőséget, és persze több figyelmet szentelhetek a családomnak is, melynek korábban, a tanári hivatás prioritása miatt, időnként másodlagos szerep jutott a mindennapokban.

-farkas-