A kedvezménytörvény őrizze meg lényegét

Kongresszust tartott az RMDSZ

2003. február 7., 01:00 , 108. szám

A hétvégén Szatmárnémetiben tartotta VII. kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A háromnapos fórumon, melyen részt vett Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök is, ismét Markó Bélát választották a szervezet elnökévé. Az eseményen jelen volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kovács Miklós elnök vezette küldöttsége is.

A kongresszus egyik legfontosabb napirendi pontja az alapszabály módosítása volt. Ezen belül a legfelső operatív döntéshozói testületet, az Operatív Tanácsot a jelenlegi kilencről tizenegy fősre bővítették. A szövetségen belüli ideológiai sokszínűség kifejezésének megerősítését szolgálja, hogy létrehozzák a Platformok Konzultatív Tanácsát.

A legnagyobb vitát a tiszteletbeli elnöki poszt kérdése váltotta ki, végül annak eltörlése mellett döntöttek. Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, aki e tisztséget a kongresszusig betöltötte, a határozattal kapcsolatban bejelentette, a történtek ellenére is a szövetség tagja kíván maradni.

Kovács Miklós KMKSZ-elnök, üdvözölve a kongresszus résztvevőit, hangsúlyozta: a státustörvény lényege, hogy jogi nyelven mondja ki azt az egyszerű kifejezést, hogy „mi, magyarok”. A kedvezménytörvény napirenden lévő módosításával kapcsolatos fejleményekre reagálva Kovács felvetette: az április 12-én Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásáról tartandó népszavazás kérdései közé fel kellene venni azt a kérdést is, legyen-e kedvezménytörvény vagy sem.

A kedvezménytörvény módosításával kapcsolatban az RMDSZ kongresszusa határozatában meggyőződését fejezte ki, hogy a törvény beilleszthető az európai uniós gyakorlatba, kiállt amellett, hogy az érintett országokkal és az európai intézményekkel folytatott konzultációk eredményeként módosításra kerülő kedvezménytörvény új formájában is őrizze meg lényegét.

Ezzel egy időben a szatmárnémeti református templomban tartott egyházi rendezvényen megjelentek az RMDSZ Reform Tömörülésének tagjai, akik a szövetség belső választásainak elmaradása miatti tiltakozásul nem vettek részt a kongresszuson. A rendezvényen felszólaló Tőkés László püspök aggodalmának adott hangot az RMDSZ-ben zajló folyamatok miatt.

ntk