2003. március 21.
Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! Mivel hogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Lk. 19, 9-10
Zákeusról hármas tételben összesűrítve a következőt mondja el az evangéliumi szakasz: ő a megszólt, a megszólított és a megszólaló ember.
Zákeus Jerikónak – a pálmafák városának – talán egyik leggazdagabb embere. Van szép háza, jövedelmező munkát keresett magának, beállt vámszedőnek. Hamarosan fővámszedő lett belőle, értette a módját, hogyan kell az adót behajtani. Boldog lehetett volna, hiszen mindene megvolt, s mégsem volt az, mert kiközösített, megvetett és megszólt ember volt. Népe kárára beállt a római császár szolgálatába. A farizeusok, ha a vámszedőket emlegették, mindig a bűnözőkkel azonosították őket. Jézust pedig „a vámszedők és bűnösök” barátjának titulálták.
Ebből a megvetett, megszólt emberből megszólított ember lett. Amikor Jézus történetesen Jerikóban járt, a nagy tömeg közepette igyekezett olyan helyre férkőzni, ahol Jézust közelebbről láthatja. Vágyakozott valami jobb után és valaki után, aki ezt a jobbat meg is tudja adni. Nem véletlen hát, hogy az eperfára felmászott Zákeust meglátta Jézus és megszólította: „Hamar szállj alá, mert ma nékem a te házadnál kell maradnom”. Vannak életünkben pillanatok, amikor lelki szemünk előtt végigfut a múlt, a jelen és a jövendő. Ilyen volt Zákeus számára ez a hívó, kereső, őt megszólító pillanat. Nemcsak láthatja, nemcsak hallhatja Jézust, de ez az „arra elmenendő” vándor éjjeli szállásra jelenti be magát házában, amelyiket mások elkerültek, ahol nincs igazi békesség, üdvösség, azaz Istennel való boldog együttlét. És Jézus ide tér be.
A megszólaló ember mondanivalóját már otthon mondja el Jézusnak: vagyonának felét szétosztja a szegények között, s akiktől szívtelenül hajtotta be az adót, annak négyszeresen fizeti vissza. Ez az igazi böjt, lemondani valamiről, aminek érezzük súlyát, szétosztani életünket valamilyen nemes – Jézus által is elfogadott – ügy szolgálatában. Kárpótolni a megsértetteket, begyógyítani a fájó sebeket, feltéve, hogy már a miénk meggyógyult előzőleg. Csak így érthetjük meg Jézusnak e történetben elhangzó válaszát: „Ma lett idvessége ennek a háznak!” Zákeus érzi, hogy megszólított, kiválasztott személy, hogy Isten gyermeke, s mindez a kegyelem műve. Ő is részese az Ábrahámnak tett ígéretnek: „Tebenned áldatnak meg a föld minden nemzetségei”, és hogy ő is áldott és áldás lehet mások számára.
Ez a Jézus nemcsak Jerikón „vala elmenendő”. Érettünk a kereszten engesztelést szerzett, sokba került neki megkeresni és megtartani számunkra az „elveszett Paradicsom”-ot. Kárpátalja göröngyös útjain is szertejár, bárcsak minden hajlékban és szívben felcsendülne az evangélium édes zenéje: „Ma lett idvessége ennek a háznak!”
Józan Lajos
huszti református lelkipásztor