A kenyér

Olvasom a megyei lapokban, van elég gabona raktáron, nincs gond a kenyérrel, és ami probléma van, az csak átmeneti. Könnyű nekem, mert olvasom az újságokat, és mindig tudom, hogy mi a helyzet. A probléma azokkal van, akik nem olvasnak újságot, vagy nem azokat az újságokat olvassák, amelyeket kellene, ezért csak úgy kimennek vásárolni, és érzékelik, hogy bizony jócskán megemelkedett a mindennapi betevő ára.

Persze nem a kenyér árával van baj, hanem a kommunikációval, mert nem mindenki azt az újságot olvassa, amelyik megmagyarázza az árproblémát, meg aztán kevesen is olvasnak újságot. Az lenne az igazi, ha a munkahelyen kötelező lenne megrendelni a megfelelő lapokat, csak hát már ez sem jó megoldás, mert a kárpátaljaiak nagyobb részének nincs munkahelye, meg aztán mindenféle újságok vannak. Hol vannak már azok a régi szép idők, mikor minden újság egy helyről informálódott, egyetértett és egyet írt!

Ami a kenyérgabonát illeti, több mint hetven éve nincs szerencsénk vele. Míg Sztálin élt, külföldre is szállítottunk búzát selyemzsákokban, melyre rá volt írva a származási hely: Szovjetunió és az ár: 1kg – 9 kopejka. A nép közben itthon éhezett, ölte egymást a hosszú sorokban a fekete színű, kívül vályog alakú, belül sármasszához hasonlatos kenyérért. Aztán meg negyven éven keresztül az aratási fronton győzelmet győzelemre halmoztunk, feltörtük a kazahsztáni ugart. Mindennek és a pártvezetés dicsőséges eredményeinek, meg a több millió tonna gabonának köszönhetően, amit Kanadától vásárolt az ország, lett elég kenyér, még a disznóknak is jutott.

Általában normális körülmények között egy emberre egy évben egy tonna szemes terményt kell számítani. Persze ezt nemcsak kenyér formájában fogyasztja el a világ gazdagabbik részén élő polgár, hanem hús, tej, sajt, tojás, olaj és zsiradék formájában is. Na, ettől mi még nagyon messze vagyunk. Nekünk már az is megnyugtató lenne, ha nemcsak az újságokban, de a valóságban sem emelkedne a kenyér ára.

Tithli