2003. május 9.

„Nem veszi el tőlem senki az életem, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” (János 10, 18)

Több ellentmondást vehet észre ezekben a szavakban a mi felületes figyelmünk. Először is: Jézustól elvették az életét. Letartóztatták, megkötözték, keresztre feszítették. Másodszor, ha az Atya parancsára cselekszik, hogyan mondhatja, hogy szabadon adja oda?

Jézust azért küldte az Atya a világba, hogy emberként is Isten törvénye szerint éljen, és így megmutassa nekünk, embereknek, mit jelent Isten képmására teremtett lénynek lenni. Urunk Jézus Krisztus igazán jót akart nekünk, ezért egész élete szeretetből odaadott élet. Éppen ebből az önfeladásból forrásozik az öröm, amely a kereszt által jött és jön is a világba.

Ezt adta nekünk halála árán húsvéti ajándékként, hogy nekünk is legyen hatalmunk és bátorságunk szeretetből odaadni az életünket.

Az élet odaadása elsősorban és alapvetően nem abban áll, hogy halálra adja magát az ember, hanem hogy valóban szeret és ebből a szeretetből fakadóan teszi ezt. Az élet nem csupán egy-egy ajándék, jótett vagy jó szó, hanem minden. Ha mindig csak valamit adsz, ügyesen kikerülöd, hogy önmagadat add. Önmagunk odaadását pedig csak egy isteni és emberi szövetségben lehet megvalósítani, házasságban vagy szüzességben, halálig felvállalt testvéri szeretetben, örökfogadalmas odaadásban.

Szeretetből merjük egészen odaadni önmagunkat szeretteinknek és általuk a Meny­nyei Atyának.

P. Jaczkó József
nagybégányi római katolikus plébános